Múzeumok éjszakája három az egyben

 Idén is népszerű volt a múzeumok éjszakája Szombathelyen, bár a kissé hűvös idő nem kedvezett a kinti programoknak. Egy forró nap nyári langyos éjszakája megfelelőbb lett volna erre.

2017-es éjszaka a fotográfia valamint a képalkotási technika köré épült szinte minden helyszínen, de minden más témájú kiállítás, és látnivaló is megtekinthető volt.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Múzeumok éjszakája három az egyben részletei…

Múzeumok forró éjszakája, második felvonás

Ezúttal nem maradt el a trópusi nyári éjszaka. A korábbi évektől eltérően idén három helyett, kettő felvonásban mutatkoztak be a múzeumok a nagyközönség számára, egy éjszakai nyitvatartással.

IMG_0991

S mivel az első részben a Vasi Múzeumfalu felejthetetlen élményekkel bocsátotta el vendégeit, így másodjára is magas igényekkel indultak útnak a múzeumbarát társaságok, családok.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Múzeumok forró éjszakája, második felvonás részletei…

Múzeumok nyári éjszakája a Képtárban és az Iseumban

Szombathelyen harmadik felvonásához érkezett a 2015-ös Múzeumok nyári éjszakája rendezvény.
Ezúttal a Képtár és az Iseum várta nyitott kapukkal az érdeklődőket.

IMG_2223

Talán még azt is megkockáztatom, hogy ez a az év egyik legmelegebb éjszakája volt.

A képekre kattintva láthatók a képgalériák.

Múzeumok nyári éjszakája a Képtárban és az Iseumban részletei…

Szudán lenyűgöző fotókon, kiállítás az Iseumban

„A Nílustól a Vörös-tengerig” címmel nyílt kiállítás március 12-án Szombathelyen a Iseum Savariense falai közt.

IMG_8336

A tárlat, Lantai-Csont Gergely fotográfus Szudánban eltöltött huszonegy napja során készült fotóiból, a környék használati, és emléktárgyaiból állt össze.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Szudán lenyűgöző fotókon, kiállítás az Iseumban részletei…

Múzeumok éjszakája a Szombathelyi Képtárban, és Iseumban

Harmadik részéhez érkezett idén a „Múzeumok nyári éjszakája” című rendezvénysorozat, mely kellemes családias hangulatban, ritkán látható régészeti, múzeumi érdekességek bemutatásával hozza mindig egyre közelebb a múltat, a mai kor emberéhez.

DSCF0703

Így volt ezen a hétvégén is, a Szombathelyi Képtárban, és a szomszédos Iseumban.

A képekre kattintva további fotók láthatók a nyári éjszakáról.

Múzeumok éjszakája a Szombathelyi Képtárban, és Iseumban részletei…

Finn szőnyegek kiállítása (Ryijy)

Igazán látványos kiállítás megnyitójára várták az érdeklődőket, csütörtökön délután az Iseumba.

IMGP8746

A távoli finn népek textil munkáinak hagyományait, és eredményeit mutatta be Tuomas Sopanen, Ryijy (rüijü) gyűjteményén keresztül.

A képekre kattintva, további fotók láthatók.

Finn szőnyegek kiállítása (Ryijy) részletei…

Római kori nyalánkságok az Iseumban

A kulturális örökség napja alkalmából, és a Claudia Cukrászda jóvoltából, különleges római kori édességeket kóstolhattak az Iseumba délután érkezők, közel másfél órán át.

Római kori nyalánkságok (10)

A képekre kattintva látható a fotógaléria.

Az édességek érdekessége volt, hogy elkészítésüket korabeli alapanyagok felhasználásával próbálták korhűvé tenni.

Római kori nyalánkságok az Iseumban részletei…