Hollán kollégiumi gólyaavató

A hagyományokhoz híven idén is megtartották a Savaria Szakgimnázium Hollán Ernő Kollégiumának Mikulás-várását és egyben kollégiumi gólyaavatóját. A gólyáknak különböző feladatokat kellett elvégezni, hogy eljussanak az avatásig.A képgalériia ide kattintva látható.
Hollán kollégiumi gólyaavató részletei…

Bolond ballagás végzős Savariásoknak

Itt az idő egy jó kis Savariás mókázásra. Ahogy már megszokhattuk, minden évben nagy feltűnést, hangzavart, megdöbbenést, és minimális forgalmi fennakadást okoznak a Savaria Szakképző Iskola ballagó diákjai, akik igazi ballagásukat megelőzve, egy tuningolt verziót is létrehoznak.

IMG_5100

Hogy ehhez ne kelljen vendégeket hívniuk, ők maguk vonulnak a vendégek színe elé, azaz Szombathely utcáira.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Bolond ballagás végzős Savariásoknak részletei…

Bolondballagás Savariás módra

Savaria-sokk, mondhatnám ahogy végignézem a Savaria Szakképző Iskola végzőseit a bolond ballagásukon.

DSCF0164

Több éves hagyomány az intézményben, hogy a végzős osztályok a valódi véresen komoly ballagási ceremóniát megelőzően, egy vidám jelmezes felvonulást is szerveznek, ami az iskola berkeit elhagyva, a belváros utcáit veszi célba, mosolyt csalva ezzel az itt élők arcára.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Bolondballagás Savariás módra részletei…

Szent Márton, Savaria szülötte című könyv bemutatója

December 17-én a szombathelyi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében mutatták be Prof. Dr. Lőrincz Zoltán: Szent Márton, Savaria szülötte című könyvét.

IMG_5788

Az eseményen, Dr. Puskás Tivadar, Szombathely város polgármestere mondott ünnepi köszöntőt, amiben elmondta, szeretné ha Szombathelyről, Savariáról mindenkinek Szent Márton szülőhelye jutna eszébe, mind Magyarországon, mind Európában.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Szent Márton, Savaria szülötte című könyv bemutatója részletei…

Vas megye legerősebb kollégistája

Több évre visszatekintő hagyománya van már a Savaria Műszaki Szakképző iskolában a fekvenyomó versenynek, ami a „Ki Vas megye legerősebb középiskolai kollégistája?”címmel vállt népszerűvé a diákok körében. Ezúttal a versenyt, egy ünnepi megemlékezés, és terem avató ünnepség előzte meg.

Fotógaléria a képekre kattintva látható.

A kondicionáló termet, Horváth Gergely emlékére avatták fel, s a versenyt a következő évtől róla nevezik el, és „Horváth Gergely Emlékverseny” néven rendezik meg, jövőre immár 15. alkalommal.

Vas megye legerősebb kollégistája részletei…

Hetedik alkalommal a biztonságos közlekedésért

Hagyományosnak mondható, hisz immár hetedik alkalommal szervezte meg a Savaria Szakképző Iskola, a biztonságos közlekedésért, a Savaria Megyei Közlekedésbiztonsági Versenyt.

A város és megye általános iskoláiból a nyolcadikos tanulók nevezhettek a megmérettetésre, ami délben kezdődött és három részből állt. KRESZ teszt kitöltésből,

Hetedik alkalommal a biztonságos közlekedésért részletei…