Hűséges szempárok, gazdikereső kutyusok

Nem volt túl barátságos idejük az állatvédőknek, a vasárnapra hirdetett örökbefogadó napon. Persze a Fekete István Állatvédő Egyesület mentett kutyusai mit sem érzékeltek a szeles zord időjárásból.

DSCF0199

Vidáman futkostak, labdáztak, és játszadoztak egymással, a Vízöntő utcai telepen.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

DSCF0119

A nemrég kialakított zárt futtató területen kitombolhatták magukat. De senki ne gondolja, hogy fél szemmel nem figyeltek arra, kik érkeznek, és nézegetik őket. Minden alkalommal, mikor a kerítéshez lépett valaki, azonnal odaszaladtak kicsit kedveskedni. S egy pillanat múlva a labda után szaladtak újra.

DSCF0075

A kennelekből könyörgő, és szomorkás tekintetek néztek az érkezőkre. Mindannyian egy új, szerető családról álmodnak mikor lemegy a nap. Vannak köztük nagyon félősek, és kimondottan eleven kutyusok is.

DSCF0139

Visszatérő érdeklődők is jöttek ma, akik kicsit barátkoznak egyelőre a kiszemelt szépséggel, elviszik egy rövid sétára, így ismerkednek egymás szokásaival.

DSCF0192

Adomány is szinte mindig érkezik megsegítésükre. Nagyon sok állat kerül az egyesülethez, így vannak olyan időszakok, amikor elhelyezési gondokkal is küzdenek.

DSCF0173

Ezért jó tudni, hogy aki örökbe fogad egy állatot, az kettő életet ment meg. A befogadott cica, vagy kutya életét, és az ő, felszabadult helyére kerülő állatét. A szép rendezetten kialakított kennelekben jól érzik magukat az árvák, de még ennél is jobb élet várhat rájuk, ha egy gondoskodó gazdára lelnek.

DSCF0178

Ennek szép példáját láthatjuk sok esetben, mikor a korábban gazdira talált kedvencekkel visszalátogatnak a gazdik, egy egy örökbefogadó napra.

A képekre kattintva további fotók láthatók.