AKTciókkal tárlatvezetéssel, és előadásokkal zárult az „AKT” című kiállítás

Nem volt egy hétköznapi befejezése a népszerű, több mint kettő hónapon át látogatható, „AKT” című kiállításnak, a Szombathelyi Képtárban.

IMG_1675 1

Eleve nem is hétköznap rendezték meg. De igazi érdekessége talán a különleges tárlatvezetésben keresendő, amire a rövid megnyitó után, Dr. Gálig Zoltán művészettörténész invitálta az érkező művészet kedvelőket, látogatókat.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_1653 1

Ehhez segítségül hívta, az országosan ismert T. Takács Tibor festőművészt, aki meghökkentő AKTciókkal kápráztatta el a kíváncsi érdeklődőket.

IMG_1681 1

A tárlatvezetésbe ugyanis, egy egy alkotás előtt, rövid, néhány perces szünetet iktattak, amit az igazán élénk, bohókás fantáziájú művész töltött ki, vagy inkább meg, élettel. Az épp kiválasztott alkotás előtt, különös látásmóddal, bevonva a vendégeket, pillanatok alatt elkészített néhány új rajzot.

IMG_1657 1

Tette ezt különböző trükkös technikákkal. Hogy csak egyet említsek ebből, eltakart szemmel rajzolt, krétáját csupán szavak irányították.
Ezek igazán különleges rajzok lettek, amiket a rendezvény végén szerencsés kiválasztottak vihettek haza.

IMG_1718 1
A tárlatvezetést érdekes előadások követték melyeknek fő témája a TEST volt. Szép testben ép a lélek ? címmel, Borbély Nóra pszichológus, és Húsba vágó kérdések címmel, Dr. Bordács Andrea esztéta előadásában.

IMG_1695 1

A kiállítás vezetéssel, március 15-én látható utoljára.

IMG_1631 1

A képekre kattintva további fotók láthatók.