Kávéházi hangulatban, kávés alkotások közt T.Takács Tiborral

Kávézunk, tehát vagyunk címmel nyílt kiállítás március 7-én Szombathelyen, a Cafe Freiben, T. Takács Tibor legújabb alkotásaiból.

IMG_1346

Nem is képzelhetnék el jobb kiállító teret ennek a tárlatnak, hiszen ahogy az alkotó nevénél a 3 T, érdekesség, itt is megjelenik a bűvös hármas. Hiszen az elkészült művekben főszereplő a kávé, készítőjük igazi ínyenc, kávérajongó, végül ahol megtekinthetjük a remekműveket, az pedig egy kávézó. A bűvös hármas itt a 3 kávé.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_1315

És hogy ezt még fokozzuk kicsit Tibor épp ezen a helyen fogyasztja el minden reggel első kávéját, kedvenc asztalánál, barátai társaságában. S hogy kell e ennél több ahhoz, hogy a művész fantáziája szárnyalni kezdjen, és e témában a legkülönlegesebb képeket elkészítse, nem hiszem.

IMG_1347

Mint tudjuk, az ő fejében mindig mocorog valami. A megnyitót kellemes, a témához illeszkedő élőzene is színesítette. A kiállítást, amit április 10-ig láthatunk, Takács Zoltán Bálint ajánlotta az érdeklődő művészetbarátok, és kávékedvelők figyelmébe.

IMG_1365
S hogy a sorozatnak lesz e további két része, hogy kikerekedjen egy varázslatos hármassá? Nem lehetetlen, hiszen a megnyitón, amin megtelt a kávézó, elhangzottak további lehetséges címek is. Mint például a „Borozunk, tehát vagyunk” , vagy a „Sexelünk, tehát vagyunk” .

IMG_1358

De ez természetesen még a jövő sugallata.

A képekre kattintva további fotók láthatók.