A Kákics, és a Los Andinos ünnepi műsora Szombathely Fő terén

Nagyapám Betleheme címmel ünnepi műsort láthattak, hallhattak akik a szombathelyi adventi vásár színpada előtt megálltak egy rövid időre csütörtök délután.

EmptyName 10

Sajnos ez a csodaszép zenés ünnepi műsor valóban csak rövid időre tudta lekötni az embereket. Voltak ugyan akik végighallgatták, de többen csak jöttek, kicsit belehallgattak és tovább is álltak.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

EmptyName 7

De nem ez volt az egyetlen program idén a vásári programok közül, ami nem vonzotta nagy létszámban az érdeklődőket. Hogy ennek mi lehet az oka igazán nem tudni még, talán valamikor fény derül erre is.

EmptyName 24

A vásárlási kedv sem tűnik olyan igazán erősnek. Ezen a helyszínen legalább is nem. A zenészek pedig igazán kitettek magukért, épp úgy ahogy az őket követő fellépők is, a Vépi Weeb Színpad énekes hölgyei, akik karácsonyi dalokkal kedveskedtek.

EmptyName 32

A képekre kattintva további fotók láthatók.