16. Savaria Történelmi Karnevál összefoglaló

Tökéletes időjárás kísérte mindvégig a 16. Savaria Történelmi Karnevált. Rengeteg fellépő, vásáros, mutatványos, és hagyományőrző szórakoztatta Savaria népét négy napon át.

IMG_3814

Az előkészületektől a felvonulásig, néhány gondolat, és sok fotó, egyszóval egy kis összefoglaló következik most.

A képekre kattintva nyithatók az épp aktuális napi fotógalériák.

2015. augusztus 26.

Polgárőrök felügyelik a már lezárt területeket, a Thököly utcában kissé
nehézkesen ment az építés a nagy forgalom miatt. Nagyobb figyelmet
igényeltek a munkák. Az Iseum előtt is lassan összeállnak a pavilonok. A fő
téren már a hulladékgyűjtőket rendezgették. Az Aréna utcában a
kölcsönözhető karneváli ruhákat már meg lehetett tekinteni. A Fő téri
információs pavilonban felkészült hölgyek várják az útbaigazításra szoruló
vendégeke. Itt juthatnak hozzá az érdeklődők a részletes programokat
tartalmazó kiadványokhoz. 

IMG_3694
Szerda délután fotói

2015. augusztus 27.

Csütörtökön délelőtt már nagyon szépen alakul a karnevál megálmodott képe. A vásáros, és más egyéb pavilonokat a tegnapi felépítésük után mára már be is lakták sokan. Délig olyan nyolcvan százalékosnak látszik a készültség. A sok áruval érkező autó sajnos nehezen fér meg a már most hatalmas érdeklődést mutató nézelődőkkel. Pedig ha hagynák nyugodtan kipakolni a kereskedőket, hamarabb hozzá férhetnének a portékához. Sok helyen a bevásárló központok stílusát követik az emberek, és már a szállító dobozból ki akarják venni ami tetszik nekik. Pedig láthatóan minden vásározó nagy hangsúlyt fektet a kihelyezés látványára. Míg végigértem a Fő téren egy autó elrántott egy napernyőt, egy árus csapat összeszólalkozott egy autóssal, és már az első megéhező látogatót is kiszolgálták. A gyerekek nagy gonddal válogatnak a fegyverek, és paripák közt, hiszen nem mindegy a hét végén milyen felszereléssel állnak a felvonulás élére. Sok sok munka zajlik mindenfele a megnyitóig. Nem is gondolnánk, hogy az okmányiroda tükrös ablakait is csillogóra kell mosni estére, és hogy a környék növényzetét is frissen kikapálva, kigyomlálva kell átadni a karneválnak. A mobil illemhelyeket szép tuja sövény takarása teszi diszkrétebbé. A borok utcájában pedig a sok boros pavilon közé szépen beilleszkedett a jól ismert vizes stand. Ha valaki könnyedebb italra vágyna, vagy úgy érzi ég a pokol, itt kaphat felüdülést. Ha pedig valakit komolyabb baj érne, jó ha tudja, hogy az Uránia udvar Fő tér felőli oldalán talál egy elsősegély sátrat.

IMG_3766
Csütörtök délelőtt fotói

Nyüzsgő délutáni kipakolás után egy kényelmes este fogadott minket a 16. Savaria Történelmi Karnevál megnyitó estéjén. A vásárt minden tolongás nélkül tudtuk végignézni, és valóban ahogy már említettem korábban, nagyon igényesen berendezett vásári standokat láthatunk. Sokszor úgy tűnt mintha beléptünk volna egy olyan kis üzletbe, amit szakképzett dekoratőrök rendeztek be. Jó a szemnek a látvány. Az étkezési kedv szépen beindult, amin nem csodálkozok hiszen jókat enni szeret a magyar, az illatok pedig azonnal bevonzották. Arról, hogy inni is szeret nem is tennék külön említést. Kis sétánk után amely során a térség népszerű rádiósaival is összefutottunk, a megnyitó ceremónia helyszínére siettünk, ahol csupán öt perccel kezdés előtt kezdett sűrűsödni az érdeklődés. A szertartás, a maga elegáns egyszerűségével, a láng fellobbanásával mindössze tizenöt percet igényelt, és különösebb látványelemeket, meglepetéseket nem tartogatott. Így tovább nézelődtünk, és próbáltuk eldönteni vajon a karnevál melyik részét sikerült jobban megtölteni. Nem kellett csalódni. Már a nyitó estén is a borok utcája vitte a pálmát. Később a Forum színpadon a nagyon látványos, jó hangzású balkáni hangulatba is belekóstoltunk, a Lemon Bucket Orchestra jóvoltából. Egy kellemes, tolongásmentes karneváli nyitó esete részesei lehettünk, ami persze így volt jó, hiszen úgy éjjel fél tizenegy magasságában találkoztam egy társasággal, akik épp azt vitatták meg, hogy ne rohanjanak bele azonnal mindenbe, mert ki fognak égni vasárnapra. Hiszen ma még csak csütörtök van. Gondolom ezt többnyire az alkoholos italok kavalkádjának végigkóstolására értették, de valójában minden másra is érthető. Végül hazafele sétálva megpillantottuk azt az üzletet, ahol komolyan vették a karneváli kirakat készítésére szóló felhívást. Csinos kis kirakat lett a Király utca közepén. Érdemes rá egy egy pillantást vetni az arra járóknak.

IMG_3827
Csütörtök esti fotók

2015. augusztus 28.

Egy kis kiruccanás a Karnevál távolabbi pontjai felé. A kalandvár fele haladva megtaláltam a karneváli menüs étkeztetés helyszínét, érdekes utcai kerthelyiséggel. Igazán karcsú vendégek méretére szabott székekkel, és asztallal. Persze odabent normál méretű berendezések is vannak.
A kalandvár területe pedig maga a megtestesült gyermekparadicsom. Sok finomsággal csalogat majd belépve igazi játékváros tárul a gyerkőcük elé, ahol igazi retro körhinta is üzemel, melynek igazi poénja, hogy maga a hintázó a meghajtás. De persze nagyon népszerű ismét a felhővadász, repülős játék, és a csónakázásnál is sorba kellett állni. Újdonságnak számít a felállított jurták közül a baba mama jurta, ahol a kicsiny babákat diszkréten tisztába lehet tenni, és meg is lehet szoptatni ha megéhezne. A kicsiny színpadon pedig mindig akad valami érdekes műsor.
A hatalmas rendezvény fokozatosan éledezik, hogy estére teljesen éber legyen, mire a felvonulás elkezdődik. Délre már készen álltak a finom falatok, senki ne haladjon át éhesen a délutánba.

P8280078
Péntek délelőtti fotók

Péntek délutánra már csúcson futott, és hozta az elvárható látogatói számot a 16. Savaria Történelmi Karnevál. Hozta, ahogy jó idő esetén szokta is töretlenül minden évben. Ami soha nem változik az a felvonulás iránti hatalmas, és görcsös ragaszkodás, és helyfoglalási vágy. A hét órakor induló vonulás útvonalán ugyanis már fél hatkor elhelyezkedtek a leleményes érdeklődők. Szerintem ez kicsit túlzott rajongás, de nem vagyunk egyformák. Persze a kivívott helyért az elkövetkező másfél két órában akár életre halálra megküzdenének. Az ezt követő színpadi programok aztán mondhatni telt házzal üzemeltek hosszasan az éjszakába nyúlva. A szombati nap ennél várhatóan még zsúfoltabb és melegebb lesz. Az időjárás ugyanis láthatóan kitart a karnevál végéig

IMG_3963
Péntek délutáni fotók

Ilyen és hasonló hangulatban zajlott, majd vasárnap éjjel egy hatalmas bulival Péterfy Bori és Love  Band  zárt.