Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál záró napja

Igazán sikeresnek könyvelhető el a 2015-ös Gencsapáti Pünkösdi Fesztivál.

IMG_0779

Az idén ugyanis a szervezők ellen dolgozott már az első pillanattól az időjárás. Viharos szél, hatalmas esők nehezítették már a helyszín kialakítását is.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_0647

A továbbiakban ez a helyzet csak egyre romlott. Ehhez igazodva kellett meghozni óráról órára a friss, aktuális, és jó helyzetkezelő döntéseket.

IMG_0764

És lássuk be ezt maximálisan sikerült is, hiszen a programok szinte mind meg lettek tartva, csupán az időpontjuk változott az épp kialakuló krízis helyzetekhez igazodva.

IMG_0664

Ráadásul történt mindez úgy, hogy otthon egy számítógép, és internetes kapcsolat segítségével, akár a fotelból is nyomon követhettük, a rendezvény hivatalos honlapján. Így gyorsan megtudhatta bár ki, mi történik éppen a gencsi fesztivál helyszínén.

IMG_0745

A program változásokat szinte azonnal közzétették. Nagy segítség volt idén is a jól bevált ingyenes fesztiválbusz. A hatalmas sártenger problémáját is nagyon rugalmasan tudták orvosolni.

IMG_0835

Így történhetett, hogy idén is, szinte minden este teltházasas volt a koncertsátor. A vasárnap volt csupán napsütéses, vidám délután, amikor a néptáncosokra mosolygott a nap.

IMG_0883
A szombatra tervezett Riska fesztivál, ami végül átkerült a hétfői napra, szép számú érdeklődőt vonzott. Nem is beszélve a Lord együttes koncertjéről.

IMG_0897

Erről a hétfői napról készítettem egy kis fotógyűjteményt, amit a képekre kattintva tekinthetnek meg.