Japán nap a Savaria Filmszínházban

Idén talán a szokásosnál is többen voltak kíváncsiak a Japán kultúra titkaira, és jöttek el Szombathelyen, az Agora Savaria Filmszínházba.

IMG_3127Japán

Itt rendezi meg ugyanis, a Magyar Japán Baráti Társaság – Szombathely évről évre a Japán napot.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_3138Japán

A forgatókönyv szinte minden évben változatlan, csupán a kínálat változik kicsit.

IMG_3113Japán

Amúgy a jól bevált formát követte, Para-para tánc bemutató és tanítás előzte meg az ünnepélyes megnyitót, amin a szervezők mellett megjelent, Shimada Ryusuke Japán Nagykövetség, Kulturális és Sajtó Osztály vezetője, és városunk polgármestere, Dr Puskás Tivadar is.

IMG_3164Japán

Ez után mindenki a számára érdekesnek, és ismeretlennek gondolt területre koncentrálhatott, vagy éppen a mindenből egy kicsit elvet követve nézelődött, és hallgatózott. Voltak ugyanis érdekes előadások, filmvetítések, küzdősport bemutatók, kártyajáték, kardbemutató, ínyenceknek sushi bár.

IMG_3184Japán

Az aulában kis szépségszalont is berendeztek, ahol a fodrászok, és arcfestők ügyeskedtek, majd azonnal fel lehetett próbálni egy kimonót is, ami illett az elkészült frizurához, és sminkhez.

IMG_3368Japán

Nehéz volt olyan pillanatot találni a szombat délutánban, amikor ne lett volna telt házas érzésünk. Aki pedig kis emlékkel szeretett volna hazatérni annak sem volt akadálya.

IMG_3114Japán

A rendezvényt a szokásos Taiko dobok hangja zárta.

A képekre kattintva további fotók láthatók.