CACIB Nemzetközi Kutyakiállítás az Arénában

Idén az Aréna Savaria Sport és Rendezvényközpont adott helyet a nyári CACIB Nemzetközi Kutyakiállításnak.

IMG_2687

A kiállítás a MEOE Szombathelyi Önálló Jogú Szervezetének jóvoltából került megrendezésre. Tíz fajtacsoport kutyái két napon át versenyeztek a klimatizált küzdőtéren.

A képekre kattintva további fotók láthatók a rendezvényről.

IMG_2642

A hagyományos kiállítást minden évben megrendezik. Az első kiállítást a MEOE Szombathelyi Szervezete 1968-ban rendezte meg. Idén közel ötszáz nevezés érkezett. A sportcentrum környéke megtelt az érkezők járműveivel, lakóautóival.

IMG_2762

Míg bent a különleges, és elvárásoknak tökéletesen megfelelni vágyó kutyák készülődtek, majd be is mutatkoztak, addig odakint a kissé megviseltebb, hányatottabb sorsú kutyusok kaptak helyet. Két helyi állatvédő egyesület is elhozta gazdára váró állatait.

IMG_2667

Szerény visszahúzódó kutyák vártak egy jobb korszak kezdetére, míg bent magabiztos, büszke négylábúak versengtek a bírók kegyeiért. Persze nem vagyok abban biztos, hogy ezt irigyelnék meg a kintiek, de a szép ápolt illatos bundát már biztosan.

IMG_2748

Egy finom kis kozmetikázás a sok viszontagságot látott külsejükre ráférne. És idén úgy tűnik ez a vágyuk teljesülhet is, egy támogatói összefogásnak köszönhetően. Az egyedülálló  kezdeményezés miszerint a rendezvényen részt vevő kutyakozmetikusok kezelésbe vesznek néhány árva kutyát, és épp olyan jólfésült, ápolt szépséggé varázsolják őket mint versenyző társaik, immár második alkalommal került be a CACIB kutyakiállítás programjai közé. Kutyakozmetikusok a menhelyi kutyákért program megálmodója, Bönöczk Adél, cica- és kutyakozmetikus. A program ez év februárjában kezdődött, nálunk is nagy sikert aratott. Következő állomása a debreceni kutyakiállítás lesz, ahol remélhetőleg a megszépített kutyák  gyorsabban találnak majd gazdira.

IMG_2628

Az ötlet támogató partnere a Josera tápokat gyártó, és forgalmazó német családi tulajdonban lévő vállalkozás. A nyeremények egy részét szintén ők ajánlották fel.

IMG_2618

Így szombaton 11 órától, öt gazdikereső, egyesületi kutyus élvezhette a szakemberek gondos beavatkozását. Láthatóan jól viselték, mondhatni élvezték a kényeztetés e formáját. Végül a kész frizurát a nagyközönség előtt is bemutathatták, így ízelítőt kaphattak a verseny érzéséből is. A versenyre szép számmal érkeztek külföldről is.

IMG_2734

Akik végeztek odabent kicsit megmozgatták magukat kint is, néhányan pózoltak a fotózás kedvéért, de akadt olyan is aki megmártózott a szökőkút hűs vizében.

IMG_2697

De nem kell aggódni, ez egyáltalán nem volt jellemző.

A képekre kattintva további fotók láthatók a rendezvényről.