Júbilált a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes

Többszörösen jubileumi volt az a néptáncos műsor, amit szombaton délután Gencsapátiban a kultúrház udvarán felállított rendezvénysátorban tartottak.

Gencsapáti jubileum (35)

A képekre kattintva, további fotók láthatók a rendezvényről.

Egyik fontos időpont ebből a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes újjáalakulásának huszadik évfordulója volt.

Húsz éve vezeti az együttest Varga Albin. A táncos bemutatót délután, egy az együttes életét bemutató fotókiállítás megnyitója előzött meg, amit a művelődési ház folyosóján rendeztek be.

Gencsapáti jubileum (1)

A kiállítást Héra Éva a Muharai Elemér Népművészeti Szövetség elnöke nyitotta meg, majd a település polgármestere is szólt néhány szót az egybegyűltekhez.

Gencsapáti jubileum (3)

Az elmúlt húsz év nagyobb állomásait fotókon idézhettük fel. Valamint láthattunk a hagyományok őseiről is néhány fotót.

Gencsapáti jubileum (40)

Ezt követte a közel három órás táncos fellépés, amit régi képanyagok vetítése színesített és a Boglya Népzenei Együttes muzsikája kísért.

A képekre kattintva, további fotók láthatók a rendezvényről.