Ostromnapok a kőszegi forróságban

Félhold és telihold, csupán ennyit kell mondani, és sokan már fújják is, hogy Kőszeg ostroma.

Kőszeg ostroma 2013 (71)

A nap eseményeit fotókon követhetik, a képekre kattintva.

Vagy ostromnapok Kőszegen, hiszen jó hírét messze vitték már az évek során, a kiemelkedően színvonalas, hagyományőrző rendezvénynek látogatói.

Kőszeg ostroma 2013 (47)

S bizonyára így lesz ez idén is, hiszen ismét alaposan kitett magáért a város vezetése, és lakossága egyaránt. Kora délután érkezésünkkor kissé elbizonytalanodtam. A kisvárosba érkező vonatok, ilyenkor alaposan meg szoktak telni utasokkal, most pedig kettő járaton is csupán 15 – 20 érkező utast lehetett számlálni. Úgy tűnik az utazás más fajtáját részesítették előnyben. A belváros fele haladva, szintén alapos kihaltság uralkodott az utcákon. Ez valószínű a rekkenő hőségnek volt köszönhető. És bizony hasonló volt tapasztalható, mikor a rendezvény egyik fő helyszínére érkeztünk. Katonai bemutatókat láthattunk épp, kevés nézővel. A gyógyszert a nagy melegre a helyi tűzoltók találták meg, a tér közepére kirakott fecskendővel, ami szökőkútként nyomta a friss, hűvös felüdülést. Ettől eltekintve mindenki az árnyékban lazított.

Kőszeg ostroma 2013 (4)

A katonai táborokban is körbenéztünk, a vásárt is kényelmesen tolongás nélkül néztük meg. Kissé aggódtam a továbbiak miatt. Hiba volt, hogy honnan tudott ennyi ember, egy szemvillanás alatt előkerülni, a négy órakor induló felvonulásra, máig nem tudom, de attól a pillanattól ismét a régi volt, a kőszegi ostromnapok.

Kőszeg ostroma 2013 (45)

Törökök, bazár, ételek, italok, koncertek, és a fő produkció, a hatalmas füst, hang, és csata hatáselemekkel tarkított ostrom.

Kőszeg ostroma 2013 (74)

Majd ahogy kell, a vásári forgatag, és szórakoztató programok kavalkádja. Idén nem volt egyszerű megvívni a csatát hisz a teli hold mellett most a teli nappal is küzdeni kellett.

Kőszeg ostroma 2013 (65)

A nap eseményeit fotókon követhetik, a képekre kattintva.