A defektes vonatkerék története

A kicsit érdekesre formálódott címre, az utolsó mondat adja meg majd a magyarázatot. Előtte azonban szeretném megosztani, egy a hét elején velem történt vasúttörténetet.

Nem nevezhetem magam igazán nagy vonat utazónak, ezért néha érnek meglepetések mikor mégis a közlekedés e formáját választom. Most is így alakult, mosonmagyaróvári utamhoz kinéztem egy járatot a jegypénztárak mellett kihelyezett induló vonatok táblázatáról.

Választásom egy reggel a 7óra 7 perckor induló gyors vonatra esett, aminek végállomása Budapest volt. …

  Győrig utaztam ezzel a szerelvénnyel, majd átszállás után, egy csatlakozó járattal közlekedtem tovább végcélom felé.

A kinézett csatlakozást ami 8óra 48 perckor indult Győrből, Hegyeshalom irányába, egyáltalán nem értem el, ugyanis a Szombathelyről induló járat menetrendje szerint, 8óra 8 perc szerepelt győri érkezésként, ami bőven kényelmes lett volna a csatlakozás eléréséhez. A valóság azonban messze eltért ettől, hiszen az érkezés több mint egy órával meghaladta ezt, és 9 óra 21 perc volt.

Így a tervezett időpontokat, egy óra csúszással tudtam tartani. Szerencsére esetemben a pontosság jelen esetben nem volt létfontosságú, de ha épp az lett volna, akkor ez az apró félretájékoztatás sokba kerülhetett volna. Számtalan esetben elengedhetetlen a pontos érkezés, ráadásul egy nemzetközi, előre megváltott helyjeggyel közlekedő vonatról lemaradni sem túl nagy boldogság. A menetrend, 2012 december 9-én változott, az óta vannak kihelyezve ezek a menetrend táblázatok, a helytelen adattal.

Hogy ennyi idő alatt miért nem sikerült kiszűrni egy ilyen hibát, és azon a körülbelül hét táblázaton kijavítani, ma sem értem. Így valószínű másokat is félrevezetett a tájékoztatás, és érezhették magukat úgy mint én, a 2 óra 14 percre növekedett menetidő miatt. Mint aki Szombathely és Győr között kapott egy defektet a vonatkeréken.