Életre kelt mesehősök a Gyermekek Házában

Weöres Sándor születésének 100. évfordulójára sok helyen megemlékeznek Vas megyében. Egy ezek közül Szombathelyen az Agora Gyermekek Háza, ahol óvodásoknak, és iskolásoknak hirdettek nemrég vers-és meseillusztrációs rajz pályázatot „Óperenciás” címmel.

A rendezvényen készült galéria a képekre kattintva látható.

Tették ezt immár ötödik alkalommal. A szervezők örömére az érdeklődés még ma is töretlen. …

A téma egy szabadon választott magyar népmeséből kiragadott cselekmény, vagy szereplő, képi megjelenítése volt.

A beérkezett közel 700 alkotást értékelték, zsűrizték, majd ezek közül 226 rajz kiállításra is került.

A kiállítás, melyet február 15-ig láthatnak az érdeklődők, szerdán 15 órakor rövid ünnepi megemlékezéssel kezdődött, majd átadták a díjakat, köztük a három kategóriában legjobbaknak a fődíjat. Óvodások közül Mesterházy Alexandra, alsó tagozatban Farkas Dóra, míg felső tagozatban Pék Alexandra pályaműve bizonyult a legjobbnak.

Az ügyes kezű művészjelöltek rajzai a megye oktatási intézményeiből kerültek a szakavatott zsűri, majd az érdeklődő tekintetek elé. A délutáni megnyitóra sokan érkeztek, köztük jó néhány alkotó is jelen volt. Tágra nyílt szemekkel méregették egymás munkáit, a sajátjuk előtt pedig szinte kötelező volt a fotózkodás.

Az esemény a gyerkőcök nagy örömére, egy kis üdítővel és ropogtatni valóval ért véget.

A képekre kattintva nyitható a fotógaléria.

3 thoughts on “Életre kelt mesehősök a Gyermekek Házában”

  1. Gratulálok minden rajzolónak! Nagyon szépek.

    Valószínű ezért is hozta le a megyei napilap kétszer is!
    Szólhatnának az újságírók egymásnak, hogy ki miről ír, ha már a szerkesztőség nem veszi észre. A helyesírási hibákról már beszélni sem merek.

  2. Gratulálok mindenkinek, idén is szép alkotások születtek!
    A Galériához kapcsolódóan van egy észrevételem: az óvodás fődíjas kislány nem a képen látható kislány volt.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.