Egy hét kreatív alkotásokkal Szent Márton jegyében, az Agora Gyermekek Házában. Minden évben nagy figyelmet szentelnek Szombathelyen Szent Márton személyének, tetteinek, életének.
Így van ez a gyermekekkel foglalkozó intézményben, a Gyermekek Házában is, ahol egy héten át folynak kézműves foglalkozások. Itt többek közt zoknilibát, üveglámpást, és hasonló témába vágó érdekességet készítenek az ovisok, és kisiskolások. A gyerkőcök nagy örömmel, és lelkesedéssel érkeznek, és alkotnak. És az elkészült alkotásaikat szívesen megmutatják most fotókon.
A képekre kattintva látható a fotógaléria.
Címke: Agora Gyermekek Háza
Bábszínház az Agora – Gyermekek Házában
Fabók Mancsi bábszínháza ismét Szombathelyre érkezett.
Ezúttal a legkisebbeket szórakoztatta az Agora Gyermekek Házában. Két nap, három fellépés, rengeteg nevetés, látványos előadás ízes tájszólással.
A képekre kattintva további fotók láthatók.
Anyák napi apróságok készültek
Május első vasárnapja, anyák napja. E napon ne feledkezzünk meg édesanyánkról, aki életet adott nekünk, első szívdobbanásunktól figyelemmel kíséri, segíti egész életünket.
Hisz Ő az aki elsőként hallotta hangunkat, látta szemünk fényét, aki az első szavainknál, első lépésünknél ott állt mellettünk.
A képekre kattintva további fotók láthatók .
Húsvéti játszóház a Gyermekek Házában
Talán egyik legnépszerűbb programja az Agora-Gyermekek Házának a húsvéti készülődés, köztük a húsvéti játszóház.
Ezt már a tavaszi szünet idejére, közvetlen az ünnep előtti időszakra szervezik, érdekes, látványos foglalkozásokkal.
A képekre kattintva további fotók láthatók.
„Százszorszép Bóbiska”, bábszínház ovisoknak
Kettő nap, négy teltházas előadás, mosoly, kacagás, taps, egy kiváló bábszínész szórakoztató előadása, érdekes bábfigurák.
Így összegezhetném egy mondatban, az óvodásoknak szervezett színházi előadást, ami az Agora-Gyermekek Házában várta a kicsiket.
A képekre kattintva további fotók láthatók.
Huszárok voltak a játszóház főszereplői
Nagyon népszerűek az Agora-Savaria Filmszínházban megrendezett filmvetítéssel egybekötött, táncos, családi játszóházak.
Különösen igaz ez akkor, ha valami különlegességgel is szembesülhetnek a gyerekek. Így volt ezen a márciusi hétvégén is, a 15-i ünnepi hangulatot vitte tovább a játszóház, „Vitézes játék” címmel,melyben a mesefilmeken, és kézműves foglalkozásokon kívül, a huszároké volt a főszerep.
A képere kattintva további fotók láthatók.
Szezonzáró farsangi játszóház
A farsangi szezont egy családi játszóház zárta szombaton délután, az Agora Gyermekek Házában.
A rendezvényre folyamatosan érkeztek a gyerekek, szülői kísérettel. A kézműves foglalkozáson álarcot, csörgős koronát, és zajkeltő eszközt készíthettek, és rajzolhattak a kicsik.
A képekre kattintva, további fotók láthatók.
Néprajzi Kiállítás a Gyermekek Házában
„Az elvetett magtól a kenyérig” címmel nyílt néprajzi kiállítás, az Agora-Gyermekek Házában.
Nem új keletű e kiállítás, hiszen minden évben rendeznek ilyet, más más témát, hagyományt felelevenítve.
A képekre kattintva, további fotók láthatók.
Farsangi hangulatban a gyerekek
A farsangi szezont, február 22-én délután egy játszóházzal zárja az Agora-Gyermekek Háza, ahol karneváli apróságokat is készíthetnek majd a gyerkőcök, és szüleik.
A képekre kattintva, további fotók láthatók.
Kis-Hétrét szórakoztatta a gyerekeket
Különleges népies hangszerek, közmondások, találós kérdések, jó muzsika, tágra nyílt gyermek szemek, jó hangulat.
Így lehetne egy mondatban összefoglalni a két napon át, összesen négy előadás, vagyis inkább koncert élményét, amit a zalaegerszegi Kis-Hétrét együttes hagyott maga mögött az Agora-Gyermekek Házában.
További fotók a képekre kattintva láthatók.