Radics Gigi és az állatvédők

Radics Gigi számára nem ismeretlen Szombathely városa, hiszen fellépett már itt a Savaria Szimfonikus Zenekarral. A Megasztár győztes énekesnő, ezúttal egy kissé lazább, ismerkedő programot tervezett, így jutott el, a Fekete István Állatvédő Egyesület szombat délutáni kutyasétáltatására is, ahol a legkisebb örökbe fogadható kutyát sétáltatta meg.

További fotók láthatók, a  képekre kattintva.

Radics Gigi15

Itt tartózkodása során, több helyre is ellátogatott, időbeosztását szorosra szabták, így a séta után, rövid beszélgetés, fotózkodás után, sietve távozott. …

Radics Gigi és az állatvédők részletei…

Nyuszi és kutya szépségverseny húsvétra

Ha húsvét, akkor nyuszi szépségverseny, és hogy ezt még fokozzuk, legyen kutya szépségverseny is. Gondolta egy helyi kisállat kereskedés, és szervezésbe kezdett, melynek eredménye a szombati népszerű rendezvény lett a Homa center előterében.

Fotó galéria a képekre kattintva látható.

Húsvét14

Nyuszi és kutya szépségverseny húsvétra részletei…

Egy teljes nap a karácsony jegyében

Most már célegyenesbe értek a karácsonyi ünnepek, néhány nap, és kigyúlnak a fények az otthoni, saját magunk által díszített karácsonyfán. Ki milyen egyedi elképzelést valósít meg ez ügyben, annak alapjait összeszedhettük, és átgondolhattuk, az elmúlt egy hónapban, a vásárokat, kirakatokat nézegetve. Ezért most már nem ezekről a dolgokról szeretnék beszámolni, hanem fogtam magam, és december 22-én megnéztem, ki hogyan készül az ünnepekre. A napot három részre osztva, délelőtt a gyerekeket, délután az állatokat, majd este a felnőtteket figyeltem meg. Persze e három kategória is vegyült kicsit mindenhol.

Képgalériák a fotókra kattintva is nyithatók.

       

       Az Agora Gyermekek Háza, minden évben meleg hangulatos otthont ad az ünnepi készülődésre, ahogy ezt idén is láthattuk. …

Egy teljes nap a karácsony jegyében részletei…

Zarándokút hűsítő fürdővel

Zarándokút az állatokért. Nem ismeretlen e program az állattartók számára, de remélhetőleg mostanra már sok olyan ember is hallott róla akinek nincs házi kedvence. Az állatok világnapja alkalmából rendszeresen szervezi meg a több kilométeres zarándoklatot a Fekete István Állatvédő Egyesület. A kiindulási pont szinte mindig a városháza, az útvonal és a cél állomás eltérő.

Zarándokút hűsítő fürdővel részletei…