A Magyar Kultúra Napja az Agora MSH-ban

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Szombathelyen, az Agora MSH-ban rendezett ünnepi műsoron adták át a helyi elismeréseket.

Képgaléria ide kattintva látható.

A „Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj adományozható annak a személynek, aki a kulturális életben több éven át tartó kiemelkedő munkát végzett. A díj kettő fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente egy, a II. fokozatot évente legfeljebb kettő személy kaphatja.

A Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj I. fokozatát 2020-ban BALLÓ LÁSZLÓ kapta

Több évtizede alkot városunkban, ám szépírói tehetségét a fővárosban is jegyzik. (Első kötete a Magvető Kiadónál látott napvilágot.) Alkotó évtizedeiben jelentős helyet foglalnak el a helyi művelődéstörténet területén végzett kutatásai is. Feldolgozta többek között a szombathelyi, Vas megyei antik órák, régi órások történetét, jelenleg a Szombathely régi házait bemutató albumán dolgozik, bemutatva a város építészeti struktúrájának fejlődését. Balló László kifejezetten szülővárosa és Vas megye kultúrtörténetének jobb megismeréséért és ismertté tételéért dolgozik.

A Kiemelkedő Kulturális Munkáért-díj II. fokozatát idén két személy vehette át.

Egyik kitüntetést KISS GYÖNGYI kapta

2000. március 1.napjától kontírozó könyvelőként dolgozott a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum jogelőd szervezeténél, a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságánál. Nyugdíjba vonulása után az intézmény tovább foglalkoztatja gazdasági ügyintézőként. 2019-től vezeti az intézmény irattárának selejtezési feladatait.

A másik kitüntetést SZARVAS MAGDOLNA vehette át.

1976 óta a szimfonikus zenekar tagja: először ütőhangszeres művész, majd a szervezeti átalakulás után timpanista és ütőszólam-vezető. A zenekarban működő Művészeti Bizottság tagjaként komoly szerepet vállalt a hangverseny-évadok tervezésében. Mindemellett aktív pedagógusként a Bartók Béla Zeneiskolában, később a Művészeti Szakgimnázium jogelődjében, a Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított és ismertette, szerettette meg az ütőhangszerek világát.

A "Kultúra Támogatásáért-díj" adományozható annak a személynek, aki a város kulturális életének fejlődése, egyes kulturális rendezvények, események megrendezése, a kultúra területén tevékenykedő személyek, művészek munkájának segítése lehetővé tétele érdekében kiemelkedő tevékenységével, áldozatvállalásával közmegbecsülésre tett szert.

A díjat évente egy személy kaphatja. A díjjal az Önkormányzat oklevelet és emlékplakettet ajándékoz.

A Kultúra Támogatásáért díjat 2020-ban MESITS KATALIN kapta.

Mesits Katalin szinte észrevétlenül alakított ki évek alatt az általa vezetett Szimfónia kávézóban egy olyan, meghatározó szubkulturális közeget, amely mintegy két évtizede nagy népszerűségnek örvend különösen a fiatalabb és közép korosztály körében.

Kezdetben a helyi könnyűzenészeknek biztosított térítésmentes bemutatkozási lehetőséget, majd a rendezvények sikere egyre több zeneértő és zeneszerető, kultúrát kedvelő fiatalt vonzott, melynek eredményeképpen kialakult egy sajátos klubhangulat a kávéházi térben.

A díjak átadását színvonalas műsor keretezte.

  

Képgaléria ide kattintva látható.