A Berzsenyi Dániel Könyvtár csütörtök esti Bájoló programsorozatán ismét egy tehetséges fiatal mutatkozott be: Lutor Katalin (Mosoly) varázsolta el a közönséget a verseivel, mosolyával és egy saját dalával. Az est házigazdája Boros Ferenc volt.
Kata irodalomszerető környezetben nőtt fel, mégsem volt egyértelmű, hogy a továbbtanulásnál a magyar szakot választja.
A képekre kattintva további fotók láthatók.
Jelenleg a Nyugat-Magyarországi Egyetem magyar–angol szakos hallgatója, és szeretné édesanyja álmát megvalósítani: tanár lenni. Elmondta, hogy kezdetben az angol szak vonzotta, ám ma már inkább a magyar tanári pálya felé húz a szíve, és sok ötlete van, amivel megreformálná az irodalomoktatást. Ebben nagy szerepe van Fűzfa Balázs tanár úrnak is, akinek a nevéhez az élményközpontú irodalomtanítás fűződik.
Kata életében fontos szerepet töltenek be a versek: a klasszikus magyar versek előadásán túl, évek óta sajátokat is ír. Több kötetben is megjelentek versei, de nagy álma, egy saját kötet megjelentetése – már a címét is kitalálta (Napraforgó árnyékban), aminek a különlegessége lenne, hogy szeretteivel készíttetne illusztrációkat hozzá.
Szerinte a fiatalok közül sokan szeretnek olvasni, igénylik az irodalmat, ezt bizonyítja a közel egy éve alakult SEK Irodalmi Műhely is, aminek egyik alapító tagja. Elmondta, hogy több középiskolás is csatlakozott a műhelyhez, ahol egymás írásait (versek, novellák, sőt egy regény is készül) értékelik, beszélgetnek és segítik egymás munkáját.
Kata a slam poetry műfajába is belekóstolt, még a Magházban vett részt az első ilyen esten, aminek bezárása utána a szombathelyi slammerek a Pistonsba tették át a székhelyüket.
A fotózás is szenvedélyesen érdekli, a versírással ötvözve „képverseket” is készít – vagyis a verseiből kiragadott sorokat illeszt a hozzájuk illő fotókra.
A zene is fontos számára – kiskorában zongorázni, majd pár éve pedig autodidakta módon gitározni tanult. Az est zárásaként egy saját dallal búcsúzott a közönségtől.
Kata a Mosoly nevet már kislány korában kapta, nem véletlenül. Ma is sokszor találkozhatunk őszinte mosolyával erre arra. Ha az utcán kedvesen ránk mosolyog, ne feledjük azt viszonozni.
A képekre kattintva további fotók láthatók.
A képeket Waldinger Dóra írása színesíti.