Rúzsa Magdi és Presser Gábor közös fellépése Szombathelyen

Mondhat bárki, bár mit az Agora programszervezői bebizonyították, hogy egyre jobban ismerik Szombathely és környéke kulturális igényeit, és ehhez igyekeznek összeállítani a megújult Művelődési és Sportház programjait. Legyen szó kicsikről nagyobbakról, vagy felnőttekről. Ékes példája volt a november 24-én este, hatalmas érdeklődéssel kísért Rúzsa Magdi, Presser Gábor, Angyal mellettem című előadása.

IMG_7565

Az érdeklődés hatalmas volt, valamennyi jegy elkelt, az est felejthetetlen élmény lett.

A képekre kattintva további fotók láthatók.   

IMG_7480

A kellemes fényhatásokkal megvilágított színpadon mint harmadik főszereplő, a zongora állt, és körülötte megannyi érdekes hangszer kapott helyet. Presser Gábor egy személyben felvállalta az elő zenekar szerepét is, kielégítve azon látogatók igényét, akik csak úgy tudnak elképzelni egy nívós koncertet, ha ilyen is van.

IMG_7492

És az esti zenei időutazás elkezdődött, egy zongora és egy vérbeli előadóművész, zeneszerző, zongorista dalaival. Majd színpadra lépett nemes egyszerűségével, zenei alázatával, Rúzsa Magdi, aki maga szerénységével, őszinteségével röviden elmesélte, hogyan is épült fel ez a turné, hogyan alakult ki Gáborral közös zenei kapcsolódásuk.

IMG_7516

Majd egyedi, senkiével össze nem téveszthető hangjával, különleges dalaival, elbűvölte a közönséget. Ezen az estén az elhangzott dalokban szinte minden benne volt, érzelmek, mély gondolatok, elgondolkodtató pillanatok, és az angyalok. Így aztán voltak itt könnyek, mosolyok, pillanatnyi csendes elmélkedés, nevetés, és sok- sok taps. Ami nem volt és nem is hiányzott, az a basszusgitár, a villanygitár, és a hatalmas dobszerkó.

IMG_7533

Ugyanis Presser Gábor szerint egy jól sikerült fellépéshez nem adott hangszerekre van szükség, hanem az együtt zenélés örömére, és hogy azok álljanak mellette akikkel szívesen muzsikál együtt. Így erre az országos turnéra meghívta három barátját zenélni, akik kiváló zenészek, és a hozzájuk tartozó hangszerekkel, színesítették az est hangulatát, hangzását. Ők Kovács Ferenc Öcsi , Szabó Tamás, és Födő Sándor, szájharmonikával, trombitával, hegedűvel, ütős ritmus és dallamhangszerekkel érkeztek.

IMG_7571

A koncert alatt többször is együtt dalolhattunk, átvehettük a fellépők hangulatát, angyalok közt érezhettük, és elringathattuk magunk, s közben megfeledkezhettünk minden másról. 

További fotók a képekre kattintva láthatók.