Schrammel Imre keramikus tárlata a Szombathelyi Képtárban

A Szombathelyi Képtárban nyáron sem áll meg az élet. Egymást érik a kiállítás megnyitók.
Egy héttel az új Irokéz galéria első tárlatának bemutatása után, egy helyi születésű keramikus művész Schrammel Imre kiállításának megnyitóján találkozhattak a művészetkedvelő érdeklődők.

IMG_2494

A hatalmas de kissé korszerűtlen képtár emeletének hátsó termében láthatjuk mostantól a különleges, értékes művészi alkotásokat, amik szó szerint teljesen természetes anyagokból készültek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_2496

Sajnos a nyári időszak mégsem kedvező ilyen rendezvények lebonyolítására mivel rettentően átmelegszenek a termek, és ehhez még hozzájön jó néhány „fűtő test” az érkezők részéről és máris egy szaunában érezhetjük magunkat. Ennyi szépséghiba azonban valljuk be belefér, ha mögé tudunk nézni a dolgoknak, és megpillantjuk az alkotásokat, amik aztán elvarázsolnak magukhoz ragasztanak.

IMG_2505

Annyira, hogy valójában többször is visszatérünk egy egy műhöz. A kezdeti lassú érkezést, mégis egy szépen megtelt terem váltotta fel július kilencedikén. Művész kollégák, művészet kedvelők, műértő szakemberek, és barátok találkozása volt ezen a délutánon.

IMG_2541

A kiállításon melyet a Prof. emeritus Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia elnöke nyitott meg, részt vett többek közt a város polgármestere is.
A meglehetősen gazdag kínálatban láthattunk porcelánedényeket, kisplasztikákat, agyagfigurákat, monumentális hatású szobrokat. Az alkotó művészetének motívumait a természetből, a néprajzból, a mítoszokból és önmagából meríti. Számos híressé vált agyagszobra, és agyagból mintázott sorozata látható a kiállításon, köztük Lőtt oszlopok, és porcelánból mintázott sorozata a Karnevál című.

IMG_2474
Schrammel Imre 1933. október 29-én született Szombathelyen, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar iparművész, keramikus, a Magyar Iparművészeti Főiskola egykori rektora, az MMA rendes tagja. Az ezredvégi kerámia művészet megújítója. Már fiatal korától kezdve megtanulta a klasszikus kerámia mesterség minden csínját, majd hozzá az új stílus-lehetőségeket is, non-figuratív kifejezési módokat, szürreális figurákat, az új technikákat, maga is az új technikák egyik bevezetője, így nem csoda, hogy nemcsak mestertanárként, hanem vendégtanárként is működött Amerikában 1983-ban, Innsbruckban 1987-88-ban, Kanadában 1987-ben, Trierben 1987-ben és 1989-ben a haifai egyetemen. Nevéhez fűződik az első magyarországi kerámiaszimpozion megszervezése (Siklós, 1969). 1981-től a Nemzetközi Kerámia Akadémia vezetőségi tagja, 1986 óta alelnöke.

IMG_2488

A kiállítás 2015. december 17-ig látható a Szombathelyi Képtárban.

A képekre kattintva további fotók láthatók.