Veteránok vonultak át Szombathelyen

Nagy várakozás előzte meg, a pénteken délután Bükfürdőről elstartolt Mister Classic, nemzetközi veteránautó verseny résztvevőinek Szombathelyre érkezését.

IMG_3220

Többen már délután kettő óra körül érdeklődve nézelődtek a Fő tér különböző pontjain. Találgatták hová, és mikor érkeznek az autócsodák.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_3229

A verseny a gyógyfürdő bejáratától indult, a több mint ötszáz kilométeres táv érintette többek közt Ausztriát, Sopront, Kőszeget, Szombathelyt is. Az útvonalon több időmérő pont, és ügyességi pálya volt beiktatva. Ezek közt szerepelt a szombathelyi fő tér, is ahová végül 15 óra magasságában érkezett meg az első verda, amit a többi körülbelül ötven autó követett.

IMG_3322

A résztvevőket a város polgármestere, Dr. Puskás Tivadar köszöntötte.

IMG_3302

Az érkező gyönyörűségek igazi kincsek, hatalmas értéket képviselnek mint anyagi, mint eszmei szempontból. A tulajdonosok szemében a lelkesedés, a büszkeség, és öröm fénye csillant meg. És igaz a mondás amit egy barátom súgott a fülembe, miszerint minden ilyen autóhoz egy szép nő is párosul. És áttekintve a gépparkon, valóban igaza volt, hiszen nagyrészt a navigátorok szerepét csinos hölgyek töltötték be.

IMG_3333

Persze mint mindenhol itt is voltak kivételek. A térre begurulás sem volt egyszerű sok sportkocsi számára, hiszen a Ferrarik, Jaguárok, Porschék bizony nem átlagos felépítésűek. Vigyázni kellett a feljáróknál. Egy ilyen alacsonyan fekvő Ferrariba ült be a polgármester úr is, bár választása láthatóan nem volt egyszerű. És tényleg, hisz magam is szívesen kipróbáltam volna szívem szerint mindegyiket. Mercit, Bmw-t Alfát,Opelt, Nsu-t, Skodát, Zsigát valamennyit.

IMG_3253

A legkisebb Vespát is, mert ilyet még képen sem láttam eddig, és a különleges alakú és szélvédővel rendelkező Alfa Romeo Giuliát is.

IMG_3332

De mire kitaláltam volna melyik tetszik a legjobban, melyiket fogadnám szívesen örökbe, máris tovaröppentek, és pillanatok múlva csupán az igazi klasszikus benzingőz emlékeztetett arra, hogy ezt nem csupán álmodtam. A két napos futam a kiindulási pontnál ért véget Bükfürdőn.

A képekre kattintva további fotók láthatók.