„Kép-Tár-Ház” kortárs festészeti kiállítás

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, és a Szombathelyi Képtár összefogásával jöhetett létre 2014. március 27-én a „ Kép-Tár-Ház” című kiállítás.

IMG_0447

A képtár szinte egész területén, közel kétezer négyzetméteren tárul a látogatók elé kortárs festmények sokasága.

IMG_0531

A kiállítás megnyitóján részt vett, és megosztotta néhány gondolatát Hende Csaba honvédelmi miniszter, Dr. Puskás Tivadar polgármester, Simonffy Márta a Magyar Képző-és Iparkamara Szövetségének elnöke, és Sturcz János művészettörténész.

IMG_0479

A színkavalkádban gazdag eseményt zenés műsor is színesítette a Classic Quartett közreműködésével.

IMG_0490

A hatalmas kiállító téren szinte elvesztek az érdeklődők, látogatók. A nagy létszám csupán akkor látszott mikor a műsor és megnyitó kezdetét vette. A kiállítás 2014. május11-ig tekinthető meg. A képekre kattintva további fotók láthatók a kiállításról.