Biciklis találkozó a Vasi Skanzenben

Egy komplett kerékpáros délutánt rendeztek be szombaton a Vasi Skanzenben, ami kimondottan családias hangulatban telt.

Kerékpáros nap a Skanzenben 19A képekre kattintva további fotók láthatók.

De aki kilátogatott nem bánta meg, hiszen amellett, hogy a kerékpár múltját, történetét egy mini tárlat keretében megtekinthette, még számos hasznos, és érdekes dolgot láthatott, próbálhatott ki.

Kerékpáros nap a Skanzenben 9

Volt többek közt rögtönzött Kresz oktatás, és tanácsadás, defekt szerelési tanácsadás, és mini gyorsszervíz, mini kresz park, és ügyességi pálya, utóbbiak a gyermekek számára volt méretezve.

Kerékpáros nap a Skanzenben 23

Az érdekességekből néhány. A tandem kerékpárt, és a fa szerkezetű és kerekű futógépet, szemmel vizsgálgatás után, ki is próbálhatták a vállalkozó kedvű bringások.

Kerékpáros nap a Skanzenben 42

A kerékpárok két kategóriában versenyre kelhettek, egyiknél a szépség számított, másiknál pedig a kor. Utóbbi retro verziót csupán kettő bringa képviselte, ráadásul az eredmény itt döntetlen lett. A rövid délutáni program után, aki kedvet érzett egy hosszabb túrához, az kigurulhatott a Skanzen hátsó kapuján, hogy részt vegyen az Árkádia parkolójából induló, és Nardára tartó tekergésen.

Kerékpáros nap a Skanzenben 49

Hiszen a túrák lényege, hogy közben lássuk is amik mellett elhaladunk. Lássuk az út és táj szépségét. A cél állomáson pedig újabb program várta őket, Ausztria – Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program Határtalan Kerékpáros Élmény elnevezésű projekt keretén belül, átadásra kerülő kerékpárút, és bringás pihenő formájában.

Kerékpáros nap a Skanzenben 54A kicsit szeles, de kellemes őszi délutánon, sokan pattantak nyeregbe, hogy megtekintsék e határtalan élmény új szakaszát

A képekre kattintva további fotók láthatók.