„Időutazás” Bodó Mária kiállítása

Fiatal, tehetséges művészek népszerű kiállító helyévé vált, az Agora kulturális központ, az emeleti szalon, és a pincegaléria. Szinte hetente mutatkoznak be alkotásaikkal szobrász, festő, fotó, és textil művészek.

Bodó Mária kiállítása (18)

A képekre kattintva látható a fotógaléria.

Ezúttal, egy fiatal festőművész, Bodó Mária munkáit láthatják az érdeklődők, „Időutazás” címmel.

Mária a festészet mellett, grafikai eljárási módszerekkel is foglalkozik, melyek közül főleg a linóleum nyomatokkal tudja legjobban kifejezni az általa megragadott témákat.

Bodó Mária kiállítása (2)Diplomamunkája, a négy képből álló sorozat „Emlékek lenyomatai a jelenben „ címet kapta . Ez a sorozat bővült ki húsz képre, és került itt kiállításra. Alkotásain, régi családi fotók felhasználásával, átírásával, azok kopott alakjait jeleníti meg. A fotókon szereplő alakokat, környezetükből kiragadva, az általa létrehozott „jelen” síkjára helyezi. A képek határozottan jelenítenek meg korszakot, társadalmi réteget, viseletet, stílust. Így lesz egyfajta történelmi időutazás a tárlatból. Nyomok a múltból.

Bodó Mária kiállítása (14)A képekről visszaköszönnek, a lány gyermekkori emlékei is, mint például, nagyszülei pajtája, dohos kamrája, a hímzett terítők, a kredenc polcának széléről lelógó sorminta, vagy a jellegzetes nyomott hengermintás falsávok ismétlődő rendszere.  A megnyitó érdekessége volt, hogy élőben is találkozhattunk egy hölggyel, akinek gyermekkori képéről készült az egyik itt kiállított mű.

A kiállítást Szántó István festőművész nyitotta meg.

Bodó Mária kiállítása (22)Mária tanulmányai alatt is több elismerésben részesült, mint PTE-MK Intézményi Szakmai Tudományos Ösztöndíj, Erasmus Ösztöndíj /Olomouc , és Köztársasági Ösztöndíj. 

Bodó Mária kiállítása (21)A kiállítás 2013 október 24-ig az Agora szalonban látható.

A képekre kattintva látható a fotógaléria.