Az időjárás is kegyeibe fogadta azokat, akik az immár hagyományosan, negyedik alkalommal megrendezett balesetmegelőzési rendezvényt választották szombat délutáni programnak.
A képekre kattintva láthatók további fotók.
Már egy órára sok motoros érkezett, és a létszám percről percre növekedett. Gyönyörű régi, és új vasparipák gördültek be a népszerű bevásárló központ parkolójába, hogy aktív résztvevői, vagy csupán kíváncsi nézői legyenek a vezetéstechnikai, és ügyességi versenyeknek.
Természetesen a kezdést, és kedvcsinálást a motoros rendőrök vállalták magukra, jól felszerelt járműveikkel, járták végig a kijelölt pályát. Ugyan ezt tehették civil motoros társaik is, miután a Kresz tesztet helyesen kitöltötték. Közben megérkeztek a ritkaságok is, mint a mentő és tűzoltó motor is. Utóbbiból csupán egy van az országban. Ők is aktív részesei voltak kicsit később, egy közúti baleset mentési szimulációnak.
E látványos és tanulságos bemutató részesei voltak még a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (Szombathelyi Tűzoltóság), Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Vépről és Bozzaiból, Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, Nyugat dunántúli Regionális Mentőszervezet (Szombathelyi Mentőszolgálat), Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezete (önkéntes elsősegélynyújtók). Persze a szimulált bemutató előtt több érdekesség is szerepelt a programok közt, mint például a Rétság Rider’s Team lenyűgöző streetfighter showja, vagy a mopedesek és pedálos három kerekű járgányok ügyességi versenye, motor szépségverseny, és a Vas Megyei Baleset-megelőzési Bizottság bemutatói, köztük a nagyon népszerű részeg szemüveg kipróbálása.
A jól sikerült délutánt, egy dübörgő motoros felvonulás zárta, amit most is a rendőrségi motorok vezettek végig Szombathely utcáin.
A képekre kattintva láthatók további fotók.