Célegyenesben a felüljáró építés

Túl a terhelési próbákon, a táblák felszerelésén, és az útburkolati jelek felfestésén a felüljáró.

A Csaba úti felüljáró szinte teljesen elkészült már. Nemrég már a terhelési próbán is átesett, amit négy kaviccsal megrakott kamion segítségével végeztek el. Az új konstrukciós szerkezet jól viselte a próbákat de már kihelyezték a felhajtó oldalakra a harmincas sebesség korlátozó táblákat, ami annyit jelent hogy túl nagy száguldozás nem lehetséges a szép új átjárón. Már a hangfogó falak is elkészültek a közeli házak és a felhajtó közötti részen. A kerékpár és gyalogos út már üzemel, kicsit kacskaringósnak tűnhet, ezt majd szokniuk kell az arra közlekedőknek. A gyalogosoknak főleg figyelniük kell, hogy időben el tudjanak ugrálni a kerekezők elől.

Az élesebb kanyarnál ugyan tükröt is felszereltek a jobb betekintés érdekében, de kérdéses hogy az meddig bírja majd. Szerintem ezt a részt simán egyenesen is átvihették volna a vasút alatt, úgy lényegesen egyszerűbb, és biztonságosabb lett volna. Hogy a kamionok majd mennyire tartják be a korlátozást arra külön kíváncsi leszek, hisz jó tapasztalatból tudom, ha egy negyvenes korlátozó tábla van kint, ők nagy többségben ezt hetven nyolcvan körül küzdik le, szinte tolva maguk előtt azt aki szeretné betartani a szabályokat, de ez már egy másik téma.

Most lássuk az új építményt, ami biztosan sokat gyorsít az erre közlekedők áthaladásán, hiszen míg a fotókat készítettem, áthaladt öt szerelvény az említett vasút szakaszon.Tehát városunk egyik leglátványosabb beruházása lassan véget ér. Az ünnepélyes átadóra október 18-án kerül sor.

A képekre kattintva az építés kezdetétől láthatók fotók.

5 thoughts on “Célegyenesben a felüljáró építés”

  1. okoskodsz itt minden témában, szakértelem meg zéró.

    1. az építményt nem hülyegyerekek tervezték, rakat dolgot kellett figyelembe venniük. ámdebár ha abszolválsz idevágó egyetemet és legalább 10 év aktív gyakorlatot, akkor ess neki te is, tervezz/építs különbet! (ha tudsz, ráadásul ilyen körülmények között)

    2. a kihelyezett jelzőtáblák -legyen az súly-, magasság-, sebességkorlátozó vagy bármi más- nem azért kerülnek oda, hogy bárki is felülbírálja azt. van megfelelő fórum ahol az észrevételedre reagálnak, szükség esetén indokolással állnak eléd, extrém esetben valaki elküld téged újra kresz tanfolyamra, hozzá való vizsgára is.

    3. pl a cibiklisnek vajh’ mekkora a megengedett legnagyobb sebessége kerékpárúton/kerékpársávon? ha tudod -mert tudnod kell ha rendelkezel kreszvizsgával-, akkor írd bele a cikkedbe azt is, hogy ennek -meg a többi szabály-betartásával kevés esélye van a falhoz csapódásnak.
    (a gyalogos meg bandukoljon a “járda” nevű placcon)

    4. az a birka aki a kamion látványától behugyozva a gázra lép. a kresz mint szabálygyűjtemény, mindenkire vonatkozik kötelező jelleggel, aki részt vesz a közlekedésben. részben kivételt jelenthet az, ha adott résztvevő a járműve jogszerűen rendelkezik _megkülönböztető_ jelzéssel, amelyet adott esetben használni kényszerű (gy.k. kék/piros fényű villogó és a hozzá tartozó rendszeresített hangjelző (sziréna) is).

    5. továbbra is állítom hogy az elmúlt 10 évben hobbijogsikat osztogatnak, szar minőségű tanfolyamokon hiányos anyagot oktatnak, a gyakorlati képzés pedig egyenesen kritikán aluli minden oskolában. ez vonzza magával a balesetes cikkeknél okoskodó hozzászólásokat, melyek tartalma és lényege még tévedésből sem közelíti meg a közlekedési szabályok szerinti logikát, tematikát.

    6. legközelebb a hasonszőrű cikkeknél -kérlek- illeszd be a felmerülő kérdésekhez tartozó “illetékes elvtárs”-ak nyilatkozatait is, így a cikked szakavatott szemeknek nem lesz naivitás tükröző.

    csókollak.

    1. Tisztelt Kommentelő!
      Valószínűleg elkerülte figyelmét, hogy ez egy fotóblog, ami elsősorban a képekre van kihegyezve. Nem célja sem szakértők, sem illetékesek megszólaltatása, törvények, paragrafusok idézése, és elemzése. A képek közt megjelenő írások pedig nem légből kapott dolgok, egyszerű tények tapasztalatok. Ezért kétszer visszaolvasva sem találtam olyasmit benne, ami arra utalt volna, hogy én szerettem volna áttervezni, megépíteni a felüljárót, sem arra ,hogy felülbírálnám a táblák kihelyezését. Olyat sem olvastam hogy a falhoz csapódna majd a kerékpáros. Ellenben amit tapasztaltam ott létemkor, hogy a táblák közt van egy 30-as sebességkorlátozó, hogy nem lehet majd száguldozni, hogy kissé kacskaringós a kerékpárút, ezek tények. Ahogy az is, hogy épp a gyalogos sávban érkező kerékpár elől el kellett ugrania egy gyalogosnak, és hogy öt vasúti szerelvény haladt át a szakaszon ez idő alatt. Az is tény hogy az év leglátványosabb beruházása készült el. Nem értem mi értelme lenne leírni hogy mennyi a kerékpárosok megengedett max. sebessége e szakaszon hiszen egy mezei biciklin honnan is tudná a vezetője mennyivel suhan, tán a karján a szőrszálak dőlésszögéből? A kamionos az egy másik téma, ahogy azt írtam is. Valamint az is, hogy a csókjait tartogassa inkább a családjának, ne hogy családi konfliktust okozzon. Hiszen mi nem jártunk együtt sem oviba sem pedig tehenet őrizni. Én csak egy egyszerű városi parasztgyerek vagyok soha nem ütném az orrom a nagyok dolgába.

  2. büszke lehetsz magadra, hogy a tegnapi hozzászólásomra a reagálás helyett törölted azt.
    de minek csodálkozni, hiszen te is narancsszínben pompázol a viktor haveroddal együtt, nálatok ez így megy.

    1. Nem tehet róla, hogy nem tud arról, hogy itt nem automatikusan jelennek meg a bejegyzések , hanem jóvá kell hagyni azokat. Mégpedig azért hogy vaddisznók ne kaparjanak ide mindenféle szemetet. Nos a tegnapi pontokba szedett okosságok sem törölve lettek, hanem később kerültek ide, mivel nem vagyok a billentyűzetre ragadva. A politikai gondolatait és eszmefuttatásait pedig megkérném más fórumokon fitogtassa, ahol erre kíváncsiak is. Ez ugyanis egy politikamentes blog.

  3. Csak két kérdés: ki volt az az igenökör tinó állat, aki kitalálta oda is a 30-as táblát (falun sok ilyennel lehet találkozni), illetve, hogy miért nem normális szélességű ez a kibaszott felüljáró, ha már megcsinálták??? Ja, még mielőtt valaki azt hinné, hogy egyik kérdésemmel ütöm a másikat, gyanítom, hogy még így is át lehet rajta menni 100-zal is, úgy hogy sávban maradjon a próbálkozó! De aki ezen 50-nel nem tud végigmenni, az gyakoroljon egy kis önkritikát és a legközelebbi alkalmas helyen azonnal adja a le a jogosítványát! Ellenkező esetben remélem, hogy tényleg letolja egy kamion, de lehetőleg egy érkező vonat elé, azzal együtt, aki kitalálta oda (is) a 30-at!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.