A Herényi Virágút nevű rendezvény Magyarországon egyedülállóan, közel 1 km hosszú útvonalon , több mint 30 főként helyi (herényi és kámoni) virág-és dísznövény kertészet kiállítása és vására Szombathely herényi városrészének utcáin és terein.
A rendezvény megálmodója és szervezője a Herényi Kulturális és Sportegyesület.
A képekre kattintva további fotók láthatók. A kép nap eseményeit külön galériában találhatók.
Az virágkavalkádot számos kísérő program színesíti, táncos zenés produkciók, és vásári forgatag. A tavasz hangulatát, és egyben szeszélyességét idézi ez a rendezvény, hiszen szinte minden évben meglepetésekkel szolgál az időjárás.
Idén is két teljesen eltérő napban élvezhettük a virágút eseményeit, és látványát. Mindkét napról külön képgalériában mutatom be az eseményeket.
A szombati nap kissé szeles borongós volt, talán kevesebb érdeklődővel, bár az Apostol együttes koncertjére meglepően sokan érkeztek mégis. A szombati képgalériát ide kattintva érhetik el.
A vasárnap teljes változást hozott, hiszen csodálatos napsütésre ébredtünk, és a rendezvény hivatalos ünnepi megnyitója a kicsik műsorával, a díszített kerékpárok felvonulása zenekari felvezetéssel, és a sok sok csodálatosan színes virág a ragyogó napsütésben egészen más képet mutatott.
A kilátogatók száma talán csúcsot is dönthetett, ha csak a parkolási nehézségeket nézem.
Nos erről a vidám tavaszi virágillatos vasárnapról pedig ide kattintva láthatnak további fotókat.