2 az 1-ben vasárnap a műjégpályán, ússzunk vagy csússzunk ?

Igazán elmondható a Szombathelyi Műjégpályáról, hogy a város, sőt a környék kedvelt sportolási, szórakozási helye. Kissé ugyan magasra rúghatnak a kiadások egy egy hétvégi családi korcsolyázás alkalmával, főleg ha a büfét is komolyabban igénybe kívánjuk venni.

jó minőségű jég
Ilyen egy minőségi jégpálya

De mindezzel együtt is szeretjük, látogatjuk kemény fagyban, szélben, hóban, napsütésben egyaránt. Hiszen oly hamar elröppen az a pár hónap, amíg lehetőséget biztosít e téli sport művelésére.

jég vize 6
Jégpálya február 7. vasárnap

Azt is tudjuk, hogy a kemény minőségi jégnek feltételei vannak. Nagy mértékben a magas hőmérséklet támadhatja a jégfelületet. Mégsem értettük múlt vasárnap miért fogadta az érkezőket délután kettőkor totálisan felolvadt pálya, hatalmas víztócsákkal. A hőmérséklet szinte megegyezett az előző vasárnapival, amikor teljesen kitűnő minőségű jégen lehetett siklani. Lehetett ugyan most is csúszkálni, de puha minőségtelen volt a jég, és ha valaki véletlenül elesett, nem maradt rajta száraz ruházat.

jég vize 1
Felületét víz borítja szép tükörképpel

Az érzés pontosan ugyan az volt, mint amikor egy szezon zárásakor a lekapcsolt fagyasztás után, a természetre bízzák a jég sorsát. Ha még hideg van kitart pár napig, ha nincs hideg felolvad, de rá lehet menni, korizni ezzel a tudattal, és nem ezért az árért. Persze tud a pályaüzemeltetés ha akar, mivel fél 5-kor elérkezett a pályakarbantartás ideje, és láss csodát, lehetett igazi műjeget varázsolni ismét. Csakhogy aki pont a korábbi pár órát szerette volna itt eltölteni, netán még korcsolyát is bérelt hozzá, nem lett ettől boldogabb. Belépéskor előre nem látható a pálya minősége, így fizetés után abban a tudatban lépünk be, hogy egy úgynevezett „minőségi műjég” fogad odabent. Ezt jó ha tudjuk nem mindig igaz, hiszen arra is volt már példa, hogy a gép romlott el, és a pályakarbantartásnak lőttek. Pedig egy ekkora felület, ennyi használó mellett hamar minőségét veszíti. Végül, hogy mégis kicsi pozitív élmény is maradjon bennünk, a tervezettnél tovább maradtunk, hogy néhány kört igazi jégfelületen is csúszhassunk. Igaz ekkor már a cipőnkben is állt a víz, a nadrágból pedig facsarni is lehetett.

Később azt is megtudtam, hogy délelőtt sem volt jobb a helyzet, és ezt egy képpel is illusztrálom, amit egy jégsport kedvelő küldött. De ők így is imádják a jeget, és a korizást.

jégpálya