Anna and the Barbies meggyőző beugrása Szombathelyre

Koncert hétvége az Agora Savaria Filmszínház aulájában. Ez az a hely ahonnan nem bírunk kitörni az efféle hangrobbanásokkal dúsított bulikkal, pedig nagyon kellene, hiszen ezek a koncertek bizonyos szinten élvezhetőek csupán.

IMG_3946

Persze nem állítom hogy nincs az a szint, sokat nem is kell a bárpultnál álldogálni érte, és máris minden szép és jó. Hála a szájról kiválóan olvasó pultos személyzetnek Na de ez az éjszaka azért mindenképpen szinten felül teljesített.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_3817

Közönség szépen megoszlott, egy része akkor érkezett amikor épp a kedvence következett, mások mindent megkóstoltak a felhozatalból. Az előzenekarként fellépő Pély Barna és új csapata a B the First, mint előétel, finoman adagolva, és fogyasztva. A közönség a színpad előtt, kellő helyet hagyva a hang áramlásának, tisztes távolságból kóstolgatta a dallamokat. Arcokon vegyes érzelmekkel iszogattak és várakoztak. E közben egyre többen érkeztek. Lassan de biztosan megjöttek a fanatikus rajongók, azok akik csak ismerkedni vágytak a zenekarokkal, és akik már tudták mire számíthatnak.

IMG_3852

A főmenü következett rövid átszerelés hangbeállítások után. Hangzásában, látványában egy olyan színvonalú produkció következett, amit valószínűleg nem könnyen feled aki itt töltötte a szombat estét. Az Anna and the Barbies ugyanis igazi nagy durranás volt. Tökéletes hangzásvilágra törekedve a fiúk belőtték a technikát, és a színpadra robbant a a zenekar énekesnője Pásztor Anna, hogy fergeteges, elsöprő energiáival, magával ragadja, felrázza, szétcincálja, megrágja, megeskesse, majd vonatra szállítsa, az alaposan megtelt mozi aulát, a benne lévőkkel együtt.

IMG_3855

Elsőre maga a megjelenés is felkavaró, de aki ismeri a csapatot, tudhatja hogy bár milyen látvány fogadhatja a közönséget Anna személyében. Legyen az angyalszárny, gázálarc, tölcsér alakú köpönyeg óriás szögek, hatalmas csizmák,napszemövegek, és sminkkreációk elszabadult világa. Így szombaton sem maradtak el a látványelemek, ahogy a közönségbe vetődés, és a sörözés sem. De mindezt egy igazi jól összeszokott felkészült zenész csapat is támogatja.

IMG_3979

Hálás rajongói a 10 éves zenekar születésnapjáról is megemlékezett. A koncert alatt szállt az idő, pillanatok alatt elröppentek a dalok, és máris elköszönőben volt a zenekar, ami még persze nem a teljes végét jelentette a bulinak. Sőt még ráadás dalokat is kaptunk, persze Annát úgy engedték vissza a színpadra, ha megígérte, nem beszél túl sokat. Helyette dalaik, mélyen szántó szövegvilága beszélhetett.

IMG_3969

Szerencsére az ezt követő átszerelés, mint egyfajta hatásszünet jól jött. Hiszen egy ilyen produkció gyakorlatilag az est csúcsát verdeste, így hirtelen színpadra állni senkinek nem lett volna jó. Így viszont emberek jöttek mentek, rajongó tábor helyet cserélhetett. Mindenki a kicsit csendesebb zenei alap mellett megbeszélhette ismerőseivel mit is látott hallott, és ez után csaptak a húrok közé a Supernem zenekar zenészei.

IMG_4024

Ezt a koncertet is néhányan átszellemülve, többek pedig kitörő néha majdnem őrjöngő stílusban fogadták.

IMG_4007

A létszámot tekintve túl nagy változás nem volt. A zene a zenészek szintén rendben voltak. Levezetésnek teljesen jó párosítás volt. Hiszen ha csúcson távozott volna mindenki a helyszínről, hazáig repült volna. Így azért volt idő lenyugodni, bár a dalok lendülete itt sem volt egy lassú hajó.

Egy szó mint száz aki egy forró hangulatú, jó bulira vágyott így a lassan beköszöntő tél előtt, itt volt a helye.

2014. november 14.-én hatalmas jubileumi koncerttel ünnepli meg az Anna and the Barbies zenekar fennállásuk 10. évfordulóját Budapesten a Syma csarnokban

A képekre kattintva további fotók láthatók.