Hagyományosnak is mondható immár Szombathelyen a zombi felvonulás.
Idén annak ellenére, hogy épp őszi szünidő van a sulikban, láthatóan sok fiatal érkezett a rendezvényre. Már a délutáni töklámpás faragó versenyre is sokan beneveztek, amit szokás szerint a Logo Ifjúsági Szolgálatnál rendeztek.
A képekre kattintva további fotók láthatók.
Ők, és a helyi Diák Önkormányzat ugyanis a szervezője, a fiatalokat összetoborzó rendezvénynek. Kisebb nagyobb tökök estek áldozatul, de a végeredmény igazán látványosra sikerült.
A gyertyák lángja felgyúlt, és az utcákat ellepték a zombik, szörnyszülöttek, vámpírok, varrat Sallyk, hogy szörnyű hangok kíséretével, járókelőket rémisztgetve elzarándokoljanak, elvonszolják maguk egészen a Fő térig.
Itt aztán rövid fotózkodás után, az Újvilág Utca együttes zenéjére, egy szörnyű buliban szórakoztak, és szórakoztatták a kíváncsiskodókat.