Hat szombathelyi és megyeszékhely környéki általános iskolás és kilenc középiskolás csapat vett részt a Vasi Múzeumbarát Egylet és több együttműködő szervezet, illetve a Magyar Művészeti Akadémia pályázati támogatásával megrendezett „Hősök éve 1956-2016” című diákvetélkedőn.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A program résztvevői a délelőtt folyamán nyolc olyan épületet kerestek fel Szombathely belvárosában, amelyekhez a forradalom egyes helyi eseményei kötődtek.

A megyeházán, a püspöki palotában, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban (egykori Nagy Lajos Gimnázium), a TIT székházban (egykor rendőrség), a Király utca 14-ben (egykor ÁVH székház), a MÁV Igazgatóságon (az egykori Magyar-Szovjet Társaság székháza közelében), az Államkincstár épületében (az egykori Forradalmi Nemzetőrség székháza közelében) és a szentmártoni temetőben a korszak hangulatát idéző eseményjátékok várták a résztvevőket.

A szervezők e célra létesített honlappal és közösségi oldalon megosztott információkkal segítették a diákok felkészülését. A résztvevők a Berzsenyi Dániel Könyvtárban délután megrendezett, számítógépes feladatsor megoldásával adtak számot a szerzett ismeretekről, illetve az alkotó jelenlétében megtekintették Boros Ferenc: Amikor a rab madár… című dokumentumfilmjét.

Az előzetes feladatokat is magába foglaló vetélkedőben az általános iskolások közül a Paragvári Utcai Általános Iskola „56-os srácok” nevű csapata (csapattagok: Gazdag Péter, Haller Péter, Kovács Dávid, Serman Péter, felkészítő tanár: Dobosné Csoknyai Cecília), a középiskolások közül a Savaria Szakgimnázium „56-os túlélők” nevű csapata (csapattagok: Pásti Vivien Edit, Niczki Alexandra, Bors Debora, Vencel Andrea, felkészítő tanár: Horváth Andrea) bizonyult a legeredményesebbnek.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Ezúttal Dr. Széll Kálmán orvos professzorral beszélgetett Tanai Ibolya. Iskola a határon – más szemszögből. A professzor úr gyermekkoráról, annak is
a Kőszegen, a Hunyadi Mátyás Honvéd katonai alreálban, és Nagyváradon, a Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskolában töltött időszakáról, hitről, engedelmességről, hazaszeretetről érkeztek a kérdések.

És mint ha csak tegnap lett volna, kitűnő pontossággal jöttek a válaszok. Megemlítve név szerint az érintett növendéktársakat. Az iskola, a ruházat, az oktatások, nevelés, és a napirend részletes leírásával. Sok érdekes megtörtént sztori mellett, a korszak, és az akkor használatos eszközök, felszerelések különös szóhasználatait is hallhattuk.

Határozottan szigorú, katonás, nevelő, és tanító szándékú intézményekről szóltak a történetek, ahol visszaszólásnak, feltűnő viselkedésnek helye nem volt. Ahol elképesztően nagy volt az összetartás, és csupán jó szándékból, és odafigyelésből, mindenkinek a haza írt, és az otthonról érkező leveleit cenzúrázták. Sok berögződött szokás a mai napig visszaköszön életébe, az egykori diák évekből.

A beszélgetést vetített képek színesítették, valamint a beszélgetés egyes részeihez igazodva, Tóth Róbert részleteket olvasott fel, Ottlik Géza 1959-ben megjelent, Iskola a határon című művéből. A háborús időszakról, az országhatár kényszerű átlépéséről, és a fogság időszakáról elcsukló hangon beszélt a hazaszeretetről híres, elismert professzor. A beszélgetés annyira élményszerű volt, hogy észrevétlenül röppent el a másfél óra.

Láthatóan akár napokig is tudott volna élményeiről mesélni a Szombathelyi születésű Széll Kálmán, akinek munkássága, elismerései szinte felsorolhatatlanok. Végül egy gondolat életrajzából: „ Azok az emberek a példaképei, akik a családjukon kívül a közt szolgálták, szűkebb környezetük és a haza haladását előmozdították. Ezeknek kívánt emléket állítani a Fehérköpenyes óriások című könyvével. Ars poétikája: az orvosi hivatás etikus művelése, s a szűkebb és tágabb közösség szolgálata, az Isten-, haza-, család- és emberszeretet gyakorlása.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A vendég ezúttal Kovács István technikai gyűjtő volt, Tóth Kálmán múzeumpedagógus pedig a „vonal másik oldalán”, vezette a beszélgetést

A képekre kattintva további fotók láthatók.

S hogyan is került Kálmán a vonal másik oldalára? A technikatörténeti kollekciók irányába tett kitekintés e napon a telefonok múltját, és jelenét kutatta, István (továbbiakban Pisti) segítségével.
Pisti a telefonok megszállottja, aki a hangtovábbítás használat köréből kikerült eszközeinek széles körével rendelkezik. A távközlési gyűjteménye, meghaladja a háromszáz darabot.

A múzeumban pedig egy rögtönzött kábeles telefonhálózat épült ki, amit mindjárt az elején próbára is tettek. Természetesen a beszélgetés nem e vonalon zajlott végig, de néhány korabeli eszköz mind a mai napig hadra fogható volt. Így például egy esőlemezes központ is, ami igazán ősréginek mondható. A befutó hívást egy lebillenő lemezke jelezte a központosnak, aki aztán a vonalakat csatlakozó dugóval végződő hosszú kábelekkel kötötte össze. Szó esett többek között a katonai vonatkozású eszközökről, a híres nevezetes piros telefonokról, és nem utolsó sorban a telefonos kisasszonyokról is.

A kedvesen csengő barátságos hangról, akiről csak hangja után alkothattunk képzeletbeli képet. S hogy a képalkotás jobban mehessen tudni kell róluk, hogy munkájukat kék egyenruhában, és piros orrú sárga cipőben végezték. Az sem véletlen, hogy a gyűjtő nagyon hosszú ideig a Matáv munkatársa volt. Ahogy az a kisgyermek kori kép sem véletlenül került a vetített képek közé, amin egy tárcsás játéktelefon van a kezében. Első telefonjuk egy klasszikus darab, a zöld színű tárcsás telefon volt. Ez volt szinte minden háztartásban az első készülék.

Ahogy telt az idő lecserélődtek Pistiéknél is a készülékek, mindig újabb, modernebb hangtovábbító eszköz lépett munkába. A régiek pedig félrerakva sorakoztak egy dobozban. Ekkor jött a gondolat, hogy az előd eszközöket is fel kellene kutatni, és egy szép gyűjteményt összerakni belőlük. Ez hamarosan meg is valósult. Egyre régebbi, egyre különlegesebb telefonok, telefonközpontok kerültek birtokába. Gyűjteménye előbb elfért egy polcon, majd több polcot is beállított a tárolásukra. Ezek szépen megteltek, de mostanra már ezeken sem férnek el kényelmesen. Egymáson, szorosan összezsúfolódva várják egy új korszak kezdetét, amit egy kiállító tér jelenthetne nekik. Ennek megtalálására tett kísérletet egy Facebookon közzétett felhívással, melyben egy kiállítóteret, helyiséget keres
telefonmúzeuma számára. Sajnos igen kevés visszajelzést kapott, pedig szívből szeretné, ha értékes gyűjteményét nem kellene Szombathelyről, a megyéből, egy távolabbi helyre elköltöztetnie. Véleménye szerint olyan sok üresen álló épületrész, helyiség van a városban, ami alkalmas lehetne erre, csupán a szándék hiányzik. De bízik benne, hogy előbb utóbb érdekesnek találja valaki, felkarolja törekvését, és lesz egy szombathelyi telefonmúzeum.
A készülékek kisebb csoportjait már kiállította többek közt Sében, Náraiban is. Ezeken a helyeken nagy érdeklődést tanúsítottak a látogatók.

A beszélgetést egy múltidéző totóval tették érdekesebbé, majd akár kézbe is vehették a régmúlt időket idéző telefonokat. A rögtönzött mini kiállítás első darabja egy katonai gyakorló morze mellett egy kurblis telefon volt, az utolsó pedig egy érintőképernyős Sony xperia, ami már semmilyen formában sem hasonlít egy igazi telefonkészülékre.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

]]> https://przoli.blogin.hu/2015/03/26/3732/ Wed, 25 Mar 2015 22:54:12 +0000 http://przoli.blogin.hu/?p=3732 „Tegnap istenítélet volt Szombathelyen …” könyvbemutató részletei...]]> Ismét egy könyv ami Szombathelyt ért légitámadásokat eleveníti fel az 1944-1945-ös időszakból.

Czirók Zoltán „Tegnap istenítélet volt Szombathelyen …” című könyvének bemutatóján, 2015 március 25-én vehettünk részt Szombathelyen a Savaria Múzeum dísztermében.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

A megjelenteket Dr. Puskás Tivadar, a város polgármestere köszöntötte, majd Dr. Olasz Lajos történész ismertette a kötetet.

A programot színesítette Várnai Anna ötödik osztályos tanuló felolvasása, egy szombathelyi kislány 1945-ben kelt naplójából.

2015-ben emlékeztünk a Szombathely ellen 1945. március 4-én elkövetett bombatámadásra annak 70. évfordulója alkalmából. A 2. világháború legsúlyosabb légitámadása érte ekkor a várost: az amerikai szárazföldi haderő 15. légi hadserege kötelékébe tartozó 117, B–24 típusú repülőgép több mint 900 bombát dobott a vasi megyeszékhelyre.
Az 1944. július 26. és 1945. március 29. közötti időszakban 30-nál több alkalommal érte légicsapás Szombathelyt. Az áldozatok száma meghaladta az 550 főt. Az anyagi veszteség nagyságát mutatja, hogy Magyarország 52 városa közül Szombathely az ötödik helyen szerepelt a kárlistákon.

A Vasi Múzeumbarát Egylet az áldozatok előtt fejet hajtva adta közre a gazdagon illusztrált feldolgozását. A kiadvány Kosztolánczy Tibor korábbi és Czirók Zoltán repüléstörténész legújabb kutatásaira támaszkodva, a hazai illetve külföldi magán- és közgyűjteményekben található korabeli, eddig részben közöletlen fényképek, légi felvételek dokumentumok, felhasználásával készült.

A légitámadások módszertanát, az támadásoknak leginkább kitett szombathelyi létesítményeket, valamint a légvédelem és légoltalom kérdéskörét tárgyaló fejezeteket az 1944. július 8. és 1945. március 28/29. közt lezajlott légicsapások időrendben történő feldolgozása követi. A kötetet rövidítésjegyzék, részletes földrajzi- és személynévmutató, angol nyelvű rezümé, továbbá a légitámadásokról készített összefoglaló kimutatás, katonai rendfokozatokat összehasonlító táblázat és az angolszász mértékegységek átszámítását tartalmazó melléklet zárja.
Mint minden városunk múltjáról szóló ismertetőt, bemutatót, kiállítást, ezt a könyvbemutatót is vagy érdeklődés övezte. Sokan nézegették és meg is vásárolták a kötetet.

A könyv értékét növelte, hogy a szerző helyben dedikálta.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

„Az ember szinte lázba jön.” címmel invitáltak vendégeket, ismerősöket vetített képes beszélgetésre, múltról, múzeumról, közösségről. A jó hangulatú társalgást M. Kozár Mária néprajzkutató, és Tóth Kálmán egyesületi titkár vezette.
A képekre kattintva további fotók láthatók.

A beszélgetést, amelyen sok sok érdekességet megtudhattunk Jutka néni gyermekkoráról, édesapjáról Pável Ágostonról, családjáról, írásairól, kiadványairól, mai napig aktív gyűjtő, és közösségi munkájáról.  A jó kedélyű, kedves, mindenki fele nyitott, mosolygós hölgy felidézte gyermekkorát. Amikor iskolába kezdett járni, reggelente édesapja versikékkel, népdalokkal próbálta felébreszteni, és elterelni figyelmét a nyűgösködésről. Nagyon figyelt arra is, hogy lánya szépen beszéljen, soha ne használjon idegen szavakat.  Szeretettel beszélt édesapja baráti társaságáról is, akik sokszor vendégeskedtek házukban.

De megfordult náluk többek között Tamási Áron, Illyés Gyula, Dsida Jenő és Nyírő József is, Weöres Sándor és Gazdag Erzsi pedig szinte családtagnak számított. Pável Ágoston Szombathely szellemi életének meghatározó alakja volt a 20. század első felében. Évtizedeken át tanított, nyelvész, író, műfordító, néprajzkutató és költő volt. Éveken át vezette a könyvtárat, az ő nevéhez fűződik a Vasi Szemle című folyóirat megjelentetése. Édesapja tevékenységét érdekes családi fotók alapján idézte fel Jutka néni.

Gazdag Erzsi egyszer azt mondta neki, hogy az alma nem esett messze a fájától: jó írói vénával rendelkezik ő is, mint édesapja. A tanítás mellett helytörténeti kutatásokat is végzett, megírta a Savaria Múzeum történetét. Az évek során sokat tett édesapja emlékének ápolásáért.
Az este a nagy találkozások ideje is volt. Rég nem látott barátok, tanítványok is eljöttek. 50 évvel ezelőtti tanítványa, akinek ének-zenét tanított boldogan nyugtázta, hogy egykori tanára azonnal felismerte.

A rendezvény jó alkalom volt arra is hogy Jutka nénit 90. születésnapja alkalmából felköszöntsék barátai.

A képekre kattintva további fotók láthatók.