Öt napon át szólt a muzsika, jobbnál jobb fellépő zenekarok tisztelték meg az őrületnapi rendezvényt. A Puszika Oszika csónakfelvonulás ugyanis egy igazi őrület.

A programok pedig ezt a flúgos futamot támogatták előtte és utána. Idén is érkeztek az ország távolabbi pontjairól is, különös fantáziával összeeszkábált vizicsotrogányokkal, hogy bebizonyítsák, itt nem a víz az úr.

Hozzáteszem több kevesebb sikerrel. Ugyanis a Zala folyó e 9 km-es szakaszán, a starthely Zalabér, és a célállomás Zalaszentgrót között, megannyi kiszámíthatatlan akadályt gördített a versenyzők elé. Voltak olyan járművek, amik már a vízre szálláskor szétestek.

Persze szög, kalapács volt az indulási helyen, ha valaki módosítani szeretett volna valamin, a lehetőség adott volt. A kőkemény napsütésben a partszakasz mindkét oldala megtelt érdeklődőkkel.

Hogy idén ki miből, hogyan, és mit épített, nem igazán tudnám megmondani, részletesen felsorolni főleg nem sikerülne, de például szemet szúrt az a fém létra, amit petpalackokkal vérteztek fel, vagy különösnek hatott a pótkocsis kamion, platóján táncosokkal, vagy a kicsi kocsi Herbie, ami sajnos csúfosan megrongálódva ért a célba. S az örület még nem merült ki a csatahajók megépítésében, ezekhez oda illő jelmezek, segédeszközök is előkeveredtek.

S hogy érdekességként a végére némi időadatot is említsek, a délelőtt tíz órakor induló futam, utolsó vízi alkalmatossága, majdnem este nyolc órára ért a célba. Érdeklődésemre elmondták a szervezők, hogy volt olyan év amikor még este kilenc után is futottak be csónakok. Gyanítom idén sem ment haza senki élmények nélkül. És sokan már most tervezgetik a jövő évben mivel szállnak majd vízre. Az esték hangulatából a péntekit ragadtam ki, és az utolsó képre  kattintva egy galériányi fotóval mutatom be.

A futam előtt, után, és közben mi minden történt az pedig a képekre kattintva látható.