Széna, szalma, taliga, és a tarka boci

Mindezekkel egy helyen, egy kreatív kiállítás keretében találkozhatnak az érdeklődők, az Agora Gyermekek Házában még néhány napig, egész pontosan március 22-ig.

Galéria megtekinthető a képekre kattintva.

A néprajzi kiállítás a „Bice-boci, foltos tarka” címet kapta, és népi állattartó, és pásztor eszközöket mutat be. Ízelítőül néhány kép az eszközökről, a kiállításról.

Galéria megnyitása a képekre kattintva .

Berzsenyi nap a múlt emlékeivel

A Berzsenyi Nap rendezvény közel 20 éves múltra tekint vissza. Jól megszokott helyszíne az MMIK, ismét benépesült kollégista diákokkal, hozzátartozókkal, és nevelő tanárokkal. Így a kollégiumi évek nem múlhatnak el nyomtalanul.

 Galéria a képekre kattintva látható.

S hogy a törekvő, tanulmányaikban, és közösségi életben is aktív kollégistákat meg is jutalmazzák, az már csak hab a tortán.

Berzsenyi nap a múlt emlékeivel részletei…

Új parkoló kerékpároknak

Lassan rám verik az ide látogatók, hogy csak a hibákat, hiányosságokat veszem észre, fotózom le, írom meg. Ezért most próbálok erre rácáfolva, egy fejlődést, egy jó dolgot is meglátni. Nemrég,  pár fotóval illusztráltam, a kerékpár elhelyezés kérdését a vasútállomás körül,

[…] Még a fákon is bicikli terem […]  címmel.

Most örömmel jelentem, előrelépés történt az ügyben, pár bicaj elhagyhatta a bokrokat, és egy új  kerékpártárolóba, kényelmesen beparkolhatott.

Új parkoló kerékpároknak részletei…

Hová mutat a nyíl ? menni vagy nem menni

Magamon is észrevettem hogy a hosszúra nyúlt télben sok dolog mellett elhaladtam a szememig fejemre húzott sapkámban. Most hogy cseppet megenyhült az idő, sapkám lekerült szemem kinyílt és sorban észlelem a különös dolgokat, amikről persze be is számolok néha itt.

Ma egy fontos kérdést boncolgatva teszem fel a kérdést bár kinek aki tudja a jó választ. A Fő tér felől haladva a Szent Márton utca fele, bepillantottam jobbra a templom előtti kis utcába, ahol egy oszlopon megláttam egy útbaigazító táblát, ami egy illemhely megtalálásában lenne nagy segítség.

Főleg az idegen turistáknak, de a helyi népnek is sokszor jól jöhet egy útba eső WC. Na de hová mutat és irányít a tábla?

Hová mutat a nyíl ? menni vagy nem menni részletei…

Képtártörténet 100 plakáton

28 év eseményeit idézték fel a plakátok a szombathelyi Képtárban csütörtökön nyílt „A Képtártörténet 100 plakátban elmesélve” című kiállításon.

A képekre kattintva látható a fotógaléria.

A válogatás során kereken száz esemény plakátjára került az igazgatónő, Cebula Anna választása. …

Az1985 február 20-án átadásra került új intézmény sokat látott falai közt, rengeteg művészi alkotás fordult meg. Ezekről, valamint az átadás ceremóniájáról, az egykori igazgató Salamon Nándor mesélt röviden, az ünnepélyes megnyitón. A téma, láthatóan több korosztályt is megérintett, akik érdeklődve tekintették végig a kiállított anyagot. A kiállítás március ötödikéig tekinthető meg a Képtárban.

További fotók a képekre kattintva láthatók a megnyitóról.

Jégkarnevál meztelen korizással 2013-ban is

Még a nap is rámosolygott a 26. jégkarnevál résztvevőire Szombathelyen.

Vetített képes összeállítás a retro jegyében a képekre kattintva látható.

Ez a kis plusz hőforrás jól is jött a meztelen korisoknak, akik a rendezvény fő szenzációjaként tettek három kört a pálya jegén immár 9. alkalommal.

A jelmezesek közt találkoztam rendszeresen visszatérőkkel, akik évről évre megújítják jelmezeiket, új és új, jobbnál jobb ötletekkel rukkolnak elő. …

Jégkarnevál meztelen korizással 2013-ban is részletei…

Szívkereszteződés levélhullással

Sztranyák  Zsófi soha nem pihen, mindig alkot. A fiatal grafikus lányt különböző élethelyzetek, álmok, mások számára jelentéktelen, észrevétlen események, pillanatok ihletnek meg,  műveiben kelnek életre gondolatai.

Fotógaléria a képekre kattintva látható.

S hogy művészi alkotásait mások is értékelhessék, kiállításokon mutatja be azokat. Tette ezt csütörtökön is, Bálint napjára hangolva, a nemrég nyílt Newgat kávézóban. …

Szívkereszteződés levélhullással részletei…

Manók és ovisok együtt űzték a telet

Lassan vége fele közeleg a farsangi időszak, ahogy a tél is. Így az ovisok három manó segítségével tettek egy kísérletet a tél elűzésére, kedden délelőtt a Gyermekek Házában.

 Fotógaléria a képekre kattintva  látható.

A csoportok autóbusszal a Mono Manó zenekar vonattal érkezett a helyszínre, ahol vidám hangulatban töltöttek együtt egy egy órát. …

Manók és ovisok együtt űzték a telet részletei…

A defektes vonatkerék története

A kicsit érdekesre formálódott címre, az utolsó mondat adja meg majd a magyarázatot. Előtte azonban szeretném megosztani, egy a hét elején velem történt vasúttörténetet.

Nem nevezhetem magam igazán nagy vonat utazónak, ezért néha érnek meglepetések mikor mégis a közlekedés e formáját választom. Most is így alakult, mosonmagyaróvári utamhoz kinéztem egy járatot a jegypénztárak mellett kihelyezett induló vonatok táblázatáról.

Választásom egy reggel a 7óra 7 perckor induló gyors vonatra esett, aminek végállomása Budapest volt. …

A defektes vonatkerék története részletei…