Büki László fotókiállítása a Városi Kult-Tour-Buszon

Új kiállítással közlekedik 2014.május 21-től Szombathely utcáin, a 30Y számozású Városi Kult-Tour-Busz.

Büki Laci kiállítása 9

Harmadik alkalommal került sor kiállítás megnyitóra a fedélzeten. Ezúttal Büki László a fotóit csodálhatják meg az utazók.

Filmes összefoglaló az eseményről, a képekre kattintva látható.

Büki László fotókiállítása a Városi Kult-Tour-Buszon részletei…

Kis-Hétrét szórakoztatta a gyerekeket

Különleges népies hangszerek, közmondások, találós kérdések, jó muzsika, tágra nyílt gyermek szemek, jó hangulat.

IMGP9092

Így lehetne egy mondatban összefoglalni a két napon át, összesen négy előadás, vagyis inkább koncert élményét, amit a zalaegerszegi Kis-Hétrét együttes hagyott maga mögött az Agora-Gyermekek Házában.

További fotók a képekre kattintva láthatók.

Kis-Hétrét szórakoztatta a gyerekeket részletei…

Mikulás kuckó kicsiknek, nagyoknak

Hatalmas a címlistája idén a Mikulásnak, ráadásul megszokott járművét, a rénszarvasok által repített szánt sem tudta ezúttal bevetni, hiszen a hónak még csak nyoma sincs egyenlőre.

Mikuláskuckó52

Így aztán időben elindult, és több helyen már találkozhattunk is vele. Így sikerült összefutnunk, az Agora – Gyermekek Házában, ahol sokáig időzött.

A képekre kattintva további fotók  láthatók.

Mikulás kuckó kicsiknek, nagyoknak részletei…

Ungaresca évzáró műsor „Nézd a tánc nemeit …”

Pénteken éjfél körül ért véget az Ungaresca Táncegyüttes főpróbája, ami a hagyományos évadzáró bemutatót előzte meg.

próba3Itt még civilben láthatjuk a táncosokat.

A rendezvényre, ami a „Nézd a tánc nemeit…” címet kapta, ismét az Agora- Művelődési és Sportházban, népes közönség előtt került sor, szombaton 18 órától.

A képekre kattintva további fotók láthatók a műsorról.

Ungaresca évzáró műsor „Nézd a tánc nemeit …” részletei…

Eső mosta a Márton kirakót

Sok gyerek kedvence, a várva várt gyermek program, a Márton kirakó jól indult, de végül a ruhák is eláztak, a libák is inkább úszva távoztak, az eső áztatta Fő térről.

Márton kirakó (1)

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Sok gyerektől, illetve szüleiktől hallottam, hogy mennyit emlegették a gyerekek, és mennyire várták ezt a pecsétgyűjtő, ügyességi játékot, amit nagy népszerűséggel az Agora Gyermekek Háza szervez a Szent Márton héten.

Eső mosta a Márton kirakót részletei…

Karafiáth Orsolya a Művészetek házában

„A nő arcai” címmel rendeztek zenés, verses, beszélgető estet Karafiáth Orsolyával, aki író, költő, performer, blogger, vagy épp fotómodell.

A nő arcai (8) A képekre kattint további fotók  láthatók.

Az Agora szalon megtelt, fiatalokkal, idősebbekkel, művészekkel, műkedvelőkkel, tanárokkal, könyvtárosokkal, és barátokkal.

Karafiáth Orsolya a Művészetek házában részletei…

Játszóház, és filmvetítés a Savaria Moziban

Mennyi mindenre jó a mi belvárosi Savaria mozink. Már mint a hagyományos filmvetítéseken kívül.

2

A képekre kattintva láthatók a rendezvény további fotói.

Kiállítások, koncertek, előadások, Japán nap, és sok máson kívül, a gyermekek hétvégi szórakoztatása is befér a kultúra épületébe. Így volt ez vasárnap is, mikor az Agora Gyermekek Háza kézműves kuckója, a Bóbita Belvárosi Fejlesztőközpont által berendezett kreatív játéksarok, a Boglya Népzenei Együttes muzsikájára táncos feladatok, és két teremben gyermekfilm vetítés fogadta az érdeklődőket.

Játszóház, és filmvetítés a Savaria Moziban részletei…

Itthon vagy! Magyarország szeretlek

„Az Itthon vagy – Magyarország, szeretlek! hétvégét azért hívtuk életre, hogy Szent Mihály ünnepén – a közmédia csatornáinak segítségével – két napos, tematikus műsorfolyam keretében megmutassuk, milyen szép az országunk, mennyi értéket őriz, és milyen csodálatos emberek lakják.

Itthon vagyok (54)

Ide kattintva láthatók a rendezvény fotói.

Szeptember 28-29-én arra buzdítjuk nézőinket – éljenek bárhol is a világban -, hogy kerekedjenek fel, látogassanak haza szülővárosukba, szülőfalujukba, s ünnepeljenek azon a helyen, ahol igazán otthon érzik magukat.

Itthon vagy! Magyarország szeretlek részletei…