Szétesik lassan a plakát utca

Nap mint nap elsétálhatunk a belváros információs szakaszán a Petőfi Sándor utcai „plakátsoron”. A látvány, az oszlopokon elhelyezett plakátok hada, talán kezdetek kezdetén még jól is nézhetett ki, és hasznos is lehetett.

plakát utca

Persze addig amíg szépen volt kezelve. De mára már egy plakátkáosz hatását kelti, a félig letépett, és ezeket frissítve, új plakátokkal eltakaró rendszer. …

Szétesik lassan a plakát utca részletei…

Fedett kerékpártároló is készül

Nyáron már parkolhatunk akár fedett helyen is kerékpárjainkkal Szombathelyen,a vasútállomás mellett kialakítás alatt álló tárolókban.

fedett 1

A térkövezett új korlátokkal ellátott tárolókat, elkészültük pillanatában, azonnal birtokba is vették a kétkerekűek. Most ugyan egy kicsit kisebb, de cserébe fedett tároló is készül a másik szomszédságában.

fedett 3

Az ígért autós parkolók kialakítása is szinte készen áll. Így hamarosan átadásra kerülhet az igényesen kialakított parkolórendszer.

Egerszeg fesztivál egy hétig

Egy röpke fesztivál mustrára átugrottunk a hét végén a szomszédos megyébe, Zalaegerszegre, az immár 19. alkalommal megrendezett, Egerszeg Fesztiválra (A mosolygós fesztivál).

A képekre kattintva látható a fotógaléria.

Egerszeg fesztivál 2013 (29)

Autópályán, úton, útszélen láthattuk már a program csalogató plakátjait, melyen „Mindenki Egerszegre” felirat hirdette, itt valami nagy durranás készül.

Egerszeg fesztivál egy hétig részletei…

Aukciós kiállítás Intaházán

Intaháza, Mesteri községhez tartozó, külterületi település. Az intapusztai kastély utolsó tulajdonosa Dr. Batthyány-Strattman László herceg, ki hatalmas vagyona kétharmad részét karitatív célokra, a szegények gyógyítására fordította, és fáradhatatlan gyógyító tevékenységet végzett maga is.

A fotógaléria a képekre kattintva látható.

Intaháza 21

Az épületen, ami ma Pszichiátriai Intézet, ott díszeleg címere a családi jelmondattal: Fidelitate et for Titudine .

Aukciós kiállítás Intaházán részletei…

A római sas szolgálatában kiállítás

Majdnem kétévi előkészítés és két németországi helyszínen, Osterburkenben és Konstanzban történt nagysikerű vendégszereplés után, Szombathelyre érkezett a német-magyar közös rendezésű, „A RÓMAI SAS SZOLGÁLATÁBAN – Publius Ferrasius Avitus, Róma katonája háborúban és békében” című kiállítás.

 A képekre kattintva látható a fotógaléria.

Római sas50

A tárlat témája a Római Birodalmon belüli mobilitás, amely egy Savariában született katonatiszt pályafutásán keresztül kerül bemutatásra.

A római sas szolgálatában kiállítás részletei…

Virágzik a medvehagyma Táplánban

Fehéren virágzik a medvehagyma, a táplánszentkereszti kultúrház mögötti területen, ez annyit jelent ismét eljött a Medvehagyma-virágzás ünnepe.

A képekre kattintva látható a fotógaléria.

medvehagyma4

A Kulturális-gasztronómiai fesztivál helyszíne a Jókai Mór Művelődési Ház és a mellette kialakított parkos rész volt, immár ötödik alkalommal.

Virágzik a medvehagyma Táplánban részletei…

Szent György napi vásár tavaszi napsütésben

Szent György napi vásár idén a megszokottól eltérően zajlott.

Képekre kattintva látható a  fotógaléria.

Szt.György napi vásár (60)

Tavaszias, napsütéses, zsengén zöldellő növényzettel tarkított helyszínen, a Múzeumfalu területén zajlottak az események, kicsik és felnőttek örömére….

Szent György napi vásár tavaszi napsütésben részletei…

Virágkötők szakmai versenye

Ismét a tavasz jegyében rendezték meg a hagyományos virágkötő szakma kiváló tanulója versenyt a Herman Ottó Szakképző Iskolában, ami egyben a Savaria Floriadae kiállítás is.

A képekre kattintva láthatók a verseny, és a díjkiosztó fotói.

verseny 15

A verseny előbb zárt ajtók mögött az elméleti tudást tette próbára, mint írásban mint pedig szóbeli formában. A két kemény nap után következhetett a látványosabb, de cseppet sem gyengébb nap, a gyakorlatban elkészített virágcsodák. …

Virágkötők szakmai versenye részletei…

Japán legyezők, és babák a kiállító térben

Érdekes látnivalók kaptak helyet, az Agora Gyermekek Házában április 10 és 30.-a közötti időszakra. Japán legyezőket, és babákat lehet megtekinteni, a szombathelyi Magyar-Japán Baráti Társaság szervezésében létrejött kiállításon.

Fotógaléria a képekre kattintva látható.

Japán15

A legyezők, a baráti társaság gyűjteményéből,míg a babák Tóth-Vásárhelyi Réka gyűjteményéből érkeztek. …

Japán legyezők, és babák a kiállító térben részletei…