Játszóház, és filmvetítés a Savaria Moziban

Mennyi mindenre jó a mi belvárosi Savaria mozink. Már mint a hagyományos filmvetítéseken kívül.

2

A képekre kattintva láthatók a rendezvény további fotói.

Kiállítások, koncertek, előadások, Japán nap, és sok máson kívül, a gyermekek hétvégi szórakoztatása is befér a kultúra épületébe. Így volt ez vasárnap is, mikor az Agora Gyermekek Háza kézműves kuckója, a Bóbita Belvárosi Fejlesztőközpont által berendezett kreatív játéksarok, a Boglya Népzenei Együttes muzsikájára táncos feladatok, és két teremben gyermekfilm vetítés fogadta az érdeklődőket.

Játszóház, és filmvetítés a Savaria Moziban részletei…

Biciklis találkozó a Vasi Skanzenben

Egy komplett kerékpáros délutánt rendeztek be szombaton a Vasi Skanzenben, ami kimondottan családias hangulatban telt.

Kerékpáros nap a Skanzenben 19A képekre kattintva további fotók láthatók.

De aki kilátogatott nem bánta meg, hiszen amellett, hogy a kerékpár múltját, történetét egy mini tárlat keretében megtekinthette, még számos hasznos, és érdekes dolgot láthatott, próbálhatott ki.

Biciklis találkozó a Vasi Skanzenben részletei…

III.Ars Pannonica, Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé.

A Képzőművészeti Biennálé ötlete 2007-ben egy kőszegi tárlat megnyitása után született, és első alkalommal 2008 szeptemberében került megrendezésre, hivatásos festők, grafikusok szobrászok közreműködésével, a Vas Megyei Önkormányzat fő támogatásával és széles körű összefogással.

Ars Pannonica 8A képekre kattintva további fotók láthatók a rendezvényről.

Már a kezdetekkor felmerült a térségi nemzetközi képzőművészeti kapcsolatok továbbépítésének szándéka.

III.Ars Pannonica, Nemzetközi Képzőművészeti Biennálé. részletei…

„Szól a dalunk” Lemezbemutató koncert

„Kobak Palánták”, láthattuk a meghívón, két fiatal zenész tehetség, Nagy Júlia és Harangozó Marcell művésznevét.

Lemezbemutató 2

A képekre kattintva további fotók láthatók.

Mindketten a Váci Mihály Általános Iskola tanulói, ezért első megjelenő lemezük, ünnepélyes bemutatóját is ide szervezték. Az iskola amúgy is a művészetek pártolója, hiszen kiemelten támogatja a művészet, és sport iránt érdeklődőket.

„Szól a dalunk” Lemezbemutató koncert részletei…

„A lámpás én vagyok” Tanárok éjszakája

Országszerte 2013. október 11-én, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Képzési Központja szervezésében, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében „A lámpás én vagyok! címmel kerül megrendezésre a Tanárok Éjszakája.

Tanárok éjszakája (3)A képekre kattintva láthatók további fotók.

 A Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum, a Tanárok Éjszakáján 18 órára, Szombathelyre, a Smidt Múzeumba várta a megye közoktatással, közneveléssel foglalkozó szakembereit Múzeumpedagógiai Évnyitójára.

„A lámpás én vagyok” Tanárok éjszakája részletei…

Itt van az ősz, itt van újra

Nem tehetek róla, de mikor eljön  a nyár vége, és főleg kicsit később, a ködös, párás, napsütötte, aranybarnává váló természet, ez az idézet jut eszembe.

őszi (11)

A képekre kattintva, további őszi  pillanatok láthatók.

De tényleg, minden évben  ez tér vissza gondolataimba, és máris ezer szín jelenik meg előttem, az ősz csodaszép színei.

Itt van az ősz, itt van újra részletei…

Állatok világnapja a Skanzenben

Október negyedike az állatok világnapja. Ebből az alkalomból, a Vasi Skanzenben is színvonalas programmal készültek, elsősorban az iskolás, és óvodás gyerkőcöknek.

Állatok világnapja (43)

A Képekre kattintva további  fotókat  láthatnak.

Már az első napon hatalmas élet volt, sorra érkeztek a csoportok, hogy élőben közvetlen közelről ismerkedjenek meg az állatokkal, megismerjenek régi hagyományokat az állattartásról, és hasonló témákról.

Állatok világnapja a Skanzenben részletei…