Múzeumok nyári éjszakája a Képtárban és az Iseumban

Szombathelyen harmadik felvonásához érkezett a 2015-ös Múzeumok nyári éjszakája rendezvény.
Ezúttal a Képtár és az Iseum várta nyitott kapukkal az érdeklődőket.

IMG_2223

Talán még azt is megkockáztatom, hogy ez a az év egyik legmelegebb éjszakája volt.

A képekre kattintva láthatók a képgalériák.

IMG_2295

Ezért kissé lassan indult meg az élet, szépen apránként lépték át az érkezők a múlt kapuját. Ez az alkalom azonban még egy pluszt tartogatott magában, hiszen az Irokéz galéria új helyre költözése után, első tárlatát is ezen az estén nyitották meg a Képtár alagsorában. Szalay Péter elsőként próbálhatta ki az új kiállítóteret „Általános gólöröm” című kiállításával.

IMG_2264
Az Irokéz galériában készült fotók a képre kattintva láthatók

De ezen az estén tudhattunk meg érdekes dolgokat a textilművészettel kapcsolatban Cebula Annától, majd kézműves foglalkozásokon kipróbálhattunk néhány témába vágó praktikát, technikát.

IMG_2361

Majd a legújabb kiállítási anyagot a Textiltriennálé anyagát tárlatvezetéssel tekinthettük meg. A Képtár zenés programokkal is szórakoztatta a nyári éjszakán betérőket.

IMG_2376
Ezen az éjjelen az Iseumban volt kissé nagyobb az érdeklődés. Már a programok főcíme is valami rejtélyes dolgot sugallt „A Szombathelyi Múmia Rejt-Éjje” Mi is kellett volna ennél több.

IMG_2224

A textilek, leplek, múmiák birodalmában érdekes előadások, tárlatvezetések, kézműves, és játékos foglalkozások, látványos fényfestés, stílushoz illő keleti csemegékkel, sivatagi frissítőkkel.

IMG_2300
Sajnos a várva várt éjszakai hangulatú Nílus szépe divatbemutató jelentkezők hiánya miatt elmaradt. Sokan nem figyeltek arra, hogy ennek alapja a Nílus szépe játék volt, ahol el lehetett készíteni az ehhez szükséges ruházatot, vagy frizurát, majd ebben kellett volna részt venni az éjszakai divatbemutatón. Persze ha valakinek otthon a ruhásszekrényben volt ilyen, abban is megjelenhetett volna. Lehetett volna Isis istennő, fáraó, vagy csupán ünneplő egyiptomi is. De sajnos egy kislányt leszámítva, aki anyukájával együtt beöltözve érkezett, más nem vett részt a játékban, így a divatbemutatón sem.

IMG_2405

Ettől függetlenül, egy kellemes, lazulós nyáréjszakát tölthettünk el a két helyen, jó zenékkel, hangulatos fényekkel.

A képekre kattintva további fotók láthatók.