Múzeumok éjszakája a Savaria Múzeumban

Múzeumok éjszakája egy igazi kultúrkaland Szombathelyen. Olyan sok a helyszíne, hogy immár három hétvégét kell szentelni neki.

IMG_1786

A múlt hét végén a Vasi Skanzenben, most a Savaria Múzeumban, a Vas Megyei Levéltárban, a Romkertben, és a Szombathelyi Törvényszéken, és július negyedikén a Szombathelyi Képtárban, és az Iseumban kalandozhatnak, barangolhatnak a múlt érdekességei iránt érdeklődők.

IMG_1791
Minden helyszínen érdekes programokkal, tárlatvezetésekkel, előadásokkal várják az érkezőket. Mivel Múzeumok éjszakája ezért a megszokottól eltérően 18 órakor nyílnak meg a kapuk, és szinte éjfélig nyitva is maradnak. Ez kissé más hangulatot kölcsönöz a rendezvénynek, amit még fokoznak a helyi megvilágítások gyertyafények, lámpások is.

IMG_1851
Ezúttal a Savaria Múzeumba látogattam el, hogy próbáljam tükrözni hangulatát azok számára, akik más programot választottak.
Sajnos az időjárás ismét feladta a leckét a szervezőknek, hiszen biztosan nem lehetett tudni mi is várható. Szél, és eső mutatta meg magát időnként, majd újra nyugalom volt.

IMG_1756

Ezért a múzeumkertbe tervezett kézműves foglalkozások, és zenei programok egy része beköltözött védettebb helyre. Az érdeklődés is talán e miatt kissé elmaradt a megszokottól. Mivel a kiadott program részletes tájékoztatást adott az egész estéről, voltak akik célirányosan, az őket érdeklő programra jöttek el.

IMG_1767

Az előadások, kézműves foglalkozások épp oly népszerűek voltak, mint a kiállítások, vagy zenei programok. Sokan még a könyvtárba is beszagoltak, ahol igazi régies múzeumi könyvszag volt, de itt lehetett éhes selyemhernyót is készíteni. Igazi érdekességeket tudhatott meg, aki bemerészkedett a restaurátor műhelybe.

IMG_1875

Szatmári Juli, és zenekara igazán különleges megvilágításban adtak egy kellemes koncertet. Az idei évben az éjszaka legfőbb témája selyem volt. Ehhez fonódtak a különböző előadások, játékok, tárlatok.

IMG_1890

Végül igazán népszerűvé vált felnőttek és gyerekek körében egyaránt Jázmin a teve, egy jó fotó kedvéért szinte bár ki szívesen felpattant a hátára, és mosolyogva nyugtázta, hogy már teve háton is ült.

IMG_1812

Búcsúzóul távozáskor még gyönyörködhettünk a Múzeumra vetített fényjátékban majd kellemes élményekkel térhettünk haza idén is, e különleges éjszakán.

A képekre kattintva további fotók láthatók.