Nemzetközi Betlehemes találkozó az adventi vásárban

Ahogy a karácsonyváráshoz hozzá tartozik a szombathelyi adventi vásár, úgy tartozik a színpadi rendezvényekhez, a Gencsapáti Nemzetközi Betlehemes Találkozó hagyományőrző csoportjainak előadása.

IMG_6346

Ezt ahogy már megszokhattuk, a záró eseménynek szánják a szervezők. De persze ennek igazi oka, hogy előző nap van az igazi nagy Betlehemes Fesztivál Gencsapátiban.

A képekre kattintva további fotók láthatók.

IMG_6304

Vasárnap pedig egy két órányi hagyományőrző műsorral kedveskednek városunknak is a csoportok. Egész pontosan hét csoport előadását láthattuk, a verőfényes napsütésben.  A történet szinte azonos, de valamennyi csoport más más formában adja elő, igazodva helyi hagyományaikhoz. Az érkező csoportok szinte mindegyike járt már vásárunkon, így láthatóan otthonosan mozogtak a téren.

IMG_6326

Megnézegettek mindent, ittak egy kis forró italt, és elvegyültek a vásári forgatagban. Persze maskaráikban nem kis feltűnést keltettek. Az utolsó csoport fellépés után is nagyon jól érezte magát, még csoportképet is készíttettek magukról, és örömükben igazi kis táncmulatságot rögtönöztek a tér közepén.

IMG_6405

Ezekről a feledhetetlen pillanatokról néhány fotó egy galériába gyűjtve látható a képekre kattintva.