Oroszy, „67/21-es Bőröndanyag” kiállítása

Nem egy szokványos kiállítás megnyitó az ahol a kihirdetett kezdési időpontban, még csak a festményt tartó zsinórok lógnak a falakon a képek helyett.

Oroszy Csaba kiállítása 072A Vitalitás Galériába péntek délutánra meghirdetett, „67/21-es Bőröndanyag”című kiállítás, Oroszy Csaba festményeit mutatta volna be, az előkészített helyeken.

A képekre kattintva további fotók láthatók .

Oroszy Csaba kiállítása 048

Az érkező vendégek megdöbbenve szembesültek a hiányossággal, és csupán a feszülten telefonálgató művészt látták fel alá sétálgatni, hol az utcán, hol pedig a galériában. „Nem értek ide a képek, elkeverték a postán, nagyon ki lett centizve”, hallottam innen – onnan. A várakozók többsége az utcán beszélgetett. Pár perc múlva nagy örömmel, és megnyugvással látták érkezni a postást, a hatalmas bőrönddel. Ez már jó jel, valami már biztosan lesz a kiállításból. De mivel út közben is gond volt a csomaggal, tételesen kellett a tulajdonosnak átvennie műveit, majd méltó, kijelölt helyükre akasztani őket.

Oroszy Csaba kiállítása 066

Ezzel gyakorlatilag a kiállítás berendezése, és egyben megnyitója is lezajlott, hiszen a késés, majd a bőrönd átvétele, mind mind a megnyitó része volt, ahogy maga a postás alkalmazott is, akit Orosz Róbert színművész személyesített meg.

Oroszy Csaba kiállítása 087

Mindig tudtuk hogy Csaba nem egy hétköznapi művész, így a különös megnyitóján sem csodálkozhattunk. A galéria megtelt művészekkel, és művészet kedvelő barátokkal, ismerősökkel.

Oroszy Csaba kiállítása 092

Az alkotó pedig családias hangulatban bár kinek szívesen elmesélte a 2012 – 2013-ban készített 21 kép történetét, kivitelezési technikáit.

A képekre kattintva további fotók láthatók.