Állatok világnapja a Skanzenben

Október negyedike az állatok világnapja. Ebből az alkalomból, a Vasi Skanzenben is színvonalas programmal készültek, elsősorban az iskolás, és óvodás gyerkőcöknek.

Állatok világnapja (43)

A Képekre kattintva további  fotókat  láthatnak.

Már az első napon hatalmas élet volt, sorra érkeztek a csoportok, hogy élőben közvetlen közelről ismerkedjenek meg az állatokkal, megismerjenek régi hagyományokat az állattartásról, és hasonló témákról.

A hely igazán alkalmas erre, hiszen itt valóban változatos az állatvilág.

Állatok világnapja (20)

Kedvező időjárás, felkészült munkatársak várták az érkezőket, szinte minden egyes ház udvarán. A gyerekek is határozottan jól érezték magukat.

Állatok világnapja (35)

Itt tulajdonképpen azt kapták, amik a tankönyvekből kimaradtak.

A Képekre kattintva további  fotókat  láthatnak.