A piros 55-ös vitte a bogarat (bogártalálkozó Sárváron)

Ez egy hétköznapi eset is lehetne, ha például egy pesti villamosról szólna, de esetünkben egy nyertes tombolaszelvény a piros 55, a bogár pedig egy 1974-es évjáratú, bordó betétes, fekete Volkswagen bogár, amit Pénzes Zoltán nyert meg sárváron, a második alkalommal megrendezett nemzetközi bogaras találkozón.

Képgaléria a fotókra kattintva látható.

VW találkozó (59)

A három napos találkozó valóban nemzetközivé nőtte ki magát, több ország bogarasai is jelen voltak. A több mint 110 csodaszép jármű közt, a bogarak voltak természetesen nagy számban, de sok VW buszos is érkezett, és táborozott, a Vadkert kemping jól felszerelt berkeiben….

Néhány extrém típus is befutott szokás szerint. A pénteki érkezés, táborverés, és közös virslifőzés után, egy hatalmas, bulizós, éjszakai fürdőzés következett, hogy mindenki kipihenje az utazás fáradalmait.

VW találkozó (11)

A hosszú éjszaka ellenére, korán ébredezett a tábor, és további érkezőket is fogadott. 11 órára összeverődött a nagy csapat, hogy egy látványos felvonulással tiszteljék meg, a befogadó várost. A vár pakolójában rövid pihenőt tartottak, ahol megcsodálhatták az érdeklődők, a kisebb nagyobb autókat.

VW találkozó (32)

Délután aztán a résztvevők átadhatták magukat, a felhőtlen szórakozásnak, koncertekkel, bemutatókkal tarkított programok követték egymást.

VW találkozó (47)

A felhőtlen kifejezés persze itt nem állja meg a helyét, ugyanis a késő délutáni tombola sorsolást, egy nagyon durva jégtámadás szakította félbe. Perceken át hullottak a dió nagyságú jegek. Hatalmas erővel csapódtak be, eső nélkül szárazon, ezért kérdéses volt, hogy a sok szép autócsodát, vagy a gazdáit kell e biztonságba juttatni.

VW találkozó (54)

Pillanatok alatt fehérre változott a kemping zöld területe. A száraz tombolás után, kapott egy hatalmas eső körítést is a jég, és jól szétmosta a tábort. A vihar ahogy érkezett úgy távozott, és újra kisütött a nap, hogy mindenki alaposan megvizsgálhassa, felmérhesse a károkat. A vihar erejéhez képest viszonylag kevés kár keletkezett, hiába itt még volt anyag a verdákban. Minden esetre a látvány lehangoló volt.

VW találkozó (57)

Kis rendrakás, autó simogatás után, tovább indult a program ,és gazdára talált az a bizonyos fődíj bogár is, amit az elején említettem. Érdekessége, hogy átvétel után, csak tankolni és autózni kell vele, az átírási és egyéb procedúra a nyeremény része. Nincs gondja vele a boldog tulajdonosnak. A jó társaság még vasárnapra sem verődött széjjel.

VW találkozó (14)

Közös reggeli után, délelőtt még ügyeskedtek díjakat vettek át megkóstolták a koktél bár jeges kávé specialitását is, és lassan tábort bontottak. Nehéz szívvel búcsúztak az igazán jó hangulatú találkozó után.

VW találkozó (63)

A visszatérő napsütés láttán sokan még haza indulás előtt, betértek a fürdőbe is. Köszönet a szervezőknek a színvonalas lebonyolításért.

Képgaléria a fotókra kattintva látható.